Az egyedi önéletrajzi emlékek elbeszélési módja és téri megjelenítése

A specifikus emlékek természetét két irányból vizsgáljuk:

1) Az egyedi emlék elbeszélési módja és az emlék epizodicitása
Önéletrajzi Interjú helyzetben ((Levine et al., 2002; magyar adaptáció Szőllősi, Büki és Kónya, 2010), gyűjtött emlékek másodlagos elemzésével kidolgoztuk az emlékezeti elbeszélés epizodikus koherenciájának mutatóit(mint pl. nyomatékosítás; mentalizáció; az elbeszélés hangsúlyai; idői, kauzális kifejezések), amit egybevetünk az interjú epizodicitás mutatójának pontértékeivel. Arra keressük a választ, hogy az emlékezeti rekollekció ereje miként tükröződik az elbeszélésben. A vizsgálat résztvevői fiatal és középkorú személyek.

2) Az egyedi emlék téri megjelenítése
Az emlék a személyek által megítélt természetére kidolgozott MCQ skálát (Memory Characteristics
Questionnaire; Johnson és munkatársai, 1988) úgy módosítottuk, hogy elemezhetővé váljon az egyedileg kidolgozott emlék konstruálásában megjelenő emlékezeti- és téri perspektíva. A skála kitöltése alkalmasnak bizonyult az egyedi emlékek megmozgatására. Ezt követően arra kértük a személyeket, hogy képzeljék maguk elé az elbeszélt esemény egy szabadon választott pontját – majd kérdéseket tettünk fel a téri viszonyokat illetően. A szubjektív ítéletek és az emlék leírásából nyert nyelvi markerek alapján értékeljük a téri reprezentáció személyes természetét, kapcsolatban az emlékezeti perspektíva beleélő- illetve rálátó szubjektív megítélésével. Adataink igazolják a mentális téri modell és ebben az egocentrikus perspektíva megjelenését az egyedi-, pecifikus emlékek esetében. A vizsgálat résztvevői fiatal felnőtt személyek, és online kérdőíves eljárást alkalmaztunk.

Fiatal felnőttkori memória - emlékek élénksége: élmény és elbeszélés

Önéletrajzi emlékeink szempontjából kitüntetett szerepe van a fiatal felnőttkornak, a 20 és 30 éves kor között történt eseményeknek. A jelenség robosztusnak mondható eltérő eszközökkel/módszerekkel végzett vizsgálatok és különböző kultúrák tükrében is (lásd bővebben Conway, 2005 áttekintő tanulmányát): idős személyek ebből az időszakból idézik fel a legtöbb eseményt hívóingerrel segített és szabad felidézési helyzetben is (lásd például Rubin és munkatársai, 1986; Fitzgerald, 1992). Ezt hívjuk reminiszcencia-hatásnak. 29 középkorú (45-60 éves) személy bevonásával vizsgáltuk a fiatalkori egyedi önéletrajzi események különböző jellemzőit. Habár több korábbi vizsgálat igazolta, hogy fenomenológiai (szubjektív) szinten a fiatal felnőttkori emlékek kapnak a legnagyobb mértékben személyes, érzelmileg hangsúlyos, jelentős, élénk stb. jelzőket (lásd például Rybash és Moanghan, 1999; Demiray és munkatársai, 2009), ismereteink szerint nem történt olyan vizsgálat, amely az emlékből kiemelhető tartalmakra koncentrált. Az Önéletrajzi Interjú módszer (Levine és munkatársai, 2002) segítségével egyedi önéletrajzi események felidézését kértük a vizsgálati személyektől öt különböző életkori periódusból: gyermekkor, kamaszkor, fiatal felnőttkor, későbbi felnőttkor és elmúlt egy év. Majd független bírálók pontozták az előhívott eseményeket az emlékezeti tartalom alapján. Arra kerestük a választ, hogy a bírálók szakértői ítélete alapján a fiatalkori emlékek (szemben a többi életkori szakaszból előhívott eseménnyel) valóban eltérést mutatnak-e a következő szempontok mentén: az esemény időpontjának és helyszínének meghatározása, perceptuális-szenzoros részletek gazdagsága, valamint az érzelmi és gondolati tartalmak részletessége. Eredményeink alapján, habár a vizsgálati személyek szubjektíven valóban élénkebbnek ítélték az ebből a periódusból felidézett emlékeket, az elbeszélésből kiemelhető tartalmak alapján az élénkség kevésbé egyértelmű képet mutat.


Az önkéntelen emlékezet mérési problémái és formái

Az önkéntelen önéletrajzi emlékezet a személyes élmények tudatosan átélt, ám nem akaratlagosan előhívott, spontán módon történő előhívása. Kutatásunk célja kettős volt, egy módszertani szempontból nehezen vizsgálható jelenségkör mérésének fejlesztése és az önkéntelen emlékek előhívási folyamatának elemzése.

1. A szakirodalomra támaszkodva kidolgoztunk egy programozott, csoportos Crovitz-féle hívószavas eljárást, amelyhez a hívószavakat előkísérlet alapján válogattuk össze (36 személy). Azt tapasztaltuk, hogy ez a metodika hatékonyan képes önkéntelen emlékeket is előhívni. Eredményeink alapján megkülönböztettünk szemantikus (fogalmi), epizodikus (kontextuális) és implicit (perceptuális-érzelmi) asszociációs formákat. Az önkéntelen emlékek spontaneitása és általánosan tapasztalt gyorsasága ezekre az asszociációs folyamatokra vezethető vissza.

2. A hívószavas eljárás eredményeit megerősítette a Bernsten nyomán alkalmazott napló-eljárás (8 személy).

Mindkét vizsgálatban alkalmaztuk egy ún. „emlékezeti út-leírást”, amely által sikerült a stratégiai és az önkéntelen előhívás lépéseit elkülöníteni, ezáltal betekintést kaptunk az emlékezeti előhívás folyamatába. Megkülönböztettük a.) a szándékos emlékből kibontakozó önkéntelen emlékezeti előhívást; b.) az önkéntelen emlékből kibontakozó stratégiai előhívást; és c.) az önkéntelen emlékláncot. Azt az általános következtetést vontuk le, hogy az önkéntelen emlék mint konkrét „emlékezeti forma” úgy tűnik, nem létezik, az előhívási folyamat az, amely önkéntelen módon történik ám nem egységes módon fut le.

Memória az emléktár

Tudták, hogy az emlékezés folyamata három különböző részre osztható? Az első a kódolás, azaz az információ befogadása, feldolgozása és kombinálása. A memória, a tárhelyre való mentés, tehát a tárolás, a második (azaz a kódolt információ tartós regisztrálása). A harmadik pedig az előhívás, azaz az eltárolt információ felidézése valamely inger hatására a memória tartományaiból. Amennyiben a memória nem tenné meg ezt a három lépcsős folyamatot nem lennének emlékeink és tudásunk sem raktározódna el.

Forrás: Sárkány Kinga, Szabó Eszter , Kónya Anikó: Absztrakt