Míg az anyagelvűség alapjában véve meta - fizikai szemléletmódja úgy járt a valósággal, mint a színvak a színekkel szemben, nem látta meg az egész valóságot átható szellemi összetevőt, addig a phaenomenologia épp az anyagi valóságon mutatta ki a szellem nyomait és módszeresen kidolgozta azt az utat, mely a tárgytól a tudatig, az alkotásból az alkotóig, a közösségből a közösséget képző és összekötő szellemig vezet. A régi szellembölcselet majdnem kizárólag a tudat és az öntudat világából igyekezett megérteni a szellemi valóságot és a szillogizmusok bazaltútján közelítette meg az abszolút szellemet, a szellemtörténet és a szellem - phaenomenologia: Dilthey, Scheler, Nicolai Hartmann, Heidegger, nálunk Brandenstein Béla és Jánosi József pedig a kultúra, a társadalom, a történelem tárgyiasított világából nyomozza az egyéni és abszolút szellem útjait. A következőkben a szelleme lét megnyilvánulásait vizsgáljuk a mai phaenomenologia útján – kívülről befelé haladva. Utunkat a szellemi valónak hármas viszonya szabja meg: a tudatnak a tárgyhoz, az énnek a tehez (tehát közösséghez), az öntudatnak saját magához való viszonya.

Ezért először a szellemi létnek a tárgyi világban való megnyilvánulásait, aztán a közösségben való jelentkezését, végül az emberi tudatban való fennállását vesszük szemügyre. Tárgyalásunk határát a phaenomenologiai célkitűzés szabja meg: a szellemi lét phaenomenonját, tehát tükrözését, kivetítődését, jelentkezését nézzük, nem mibenlétét; célunk a megragadás, leírás, megértés, nem pedig az alapokra, a lényeg mélységeibe való tekintés. Épp ezért egyszerűsítjük le tárgyunkat a szellemi létnek az embertől függő, belőle származó phaenomenonjára, és tartózkodunk a magukban fennálló szellemi valókra és az abszolút szellemre visszavezethető jelenségek feltárásától.

A szellem megnyilvánulásai a tárgyi világban. M. Heidegger a szellemnek objektivációit három csoportra osztja; a közlések (beszéd, írás), kifejezések (művészet, játék, .szertartás) és szerszámok (Zeug) csoportjára. Közös jellemvonásuk, hogy ezekbe a szellem valamiképp beleszövődik, beleivódik, beletestesül. Természetes, hogy nem egyenlő mértékben és arányban. Tökéletesebben és egyértelműbben hordozza a szellemet a beszéd és írás, mint a még mindig képszerű kifejezés jeliben is az egyéni arckifejezés, gesztus, mozdulat másként, mint a tárgyba beledolgozott képpel, szoborral stb. adott kifejezés. Ezeknél is gyengébb a szerszámok, eszközök szellemtartó és kifejező készsége. Ezt a csoportosítást nem tekintjük teljesnek: Az objektivációk körét ki kell tágítanunk, a szerszámokon túl még egy fontos csoportot kell alkotnunk, mely azokkal legalább egyenlő módon objektiválja az emberi szellemet: ez a nemesített növények és szelídített, háziasított állatok csoportja.

Ha a pattintott vagy csiszolt kovakő, a primitívek kagylókból, csigákból font ékszere, a fejlődő kultúra sátra, barlangja, háza, gazdagabb szerszámkészlete a szellem nyomait viseli, mennyivel inkább a kultúrnövények és a domesticált állatok csoportja! Hiszen ezek kiválasztásában a tapasztalatot összegező megismerés, az önfenntartás, önvédelem célját szívósan, évtizedekre szemmeltartó és követő akarat, a természet folyamába belenyúló, azt nem erővel, hanem hozzásimulással nemesítő és idomító magasabb rendű életszint jelenik meg.

Szellemi dolgok a hétköznapokban

A szellemi dolgok teljesen áthatják mindennapjainkat- még akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. A szellemi dolgok felé fordulók tudatosan képesek ezekre a dolgokra koncentráltabban is odafigyelni, ezzel is erősebbé tenni önmagukat. A magunkba tekintés, a befelé látás a szellemi dolgok egyik legfontosabb összetevője – nekünk, magunknak kell megtalálnunk saját lelki békénket és harmóniánkat hogy megtaláljuk helyünket a világban.