„Ha ez igaz - tűnődtem gyerekfejjel -, akkor nem érdemes gondolkodni tovább. Az értelem csak értelmes világrendet tud elfogadni - ha látja, hogy az egész értelmetlen, s valami egészen más motivál itt mindent, akkor csak egyet tehet: beszünteti a gondolkodást. Főleg a vallást, a művészetet, s minden olyan humán „illúziót”, ami évezredek óta azt állítja, hogy az emberben örök szellemi értékek rejtőznek. Ha ez nem igaz, ha az én tudatom nem egyéb, mint a vakon háborgó „anyagnak” és egy fönnmaradásért foggal-körömmel küzdő majomnak pillanatnyi föleszmélése a világra, akkor ez nem áldás, hanem a legnagyobb istencsapás: hiszen a majom nem tudja, hogy az egésznek nincsen értelme, de én tudom. És a majom nem fél a jövőtől, de én félek, mert tudom, hogy az anyag visszanyel magába, s olyan leszek előbb-utóbb, mint az exhumált nagybátyám.
Máshol kezdtem keresni.
Ekkor már nem kíváncsiságból, hanem jóval égetőbb szükségből: szerettem volna visszatalálni ahhoz a boldogsághoz, amiből gyerekkorommal együtt kizuhantam, s ami úgy hiányzott, mint éhezőnek a kenyér.
Engem nem „Isten” érdekelt, nem a „Teremtés titka”, nem a különféle filozófiai vagy teológiai elméletek, hanem az, hogy miért élek? És hogyan legyek boldog ebben az életben, ahol annyit kell szenvednem?!
Figyelni kezdtem magamat, jó és rossz állapotaimban, s különös tapasztalathoz jutottam.
Rájöttem, ha tudom, hogy miért szenvedek, már nem is szenvedek annyira. A tanulás például sok szenvedéssel járt. Főleg, ha olyasmit kellett tanulnom, aminek nem volt számomra értelme. Utáltam tanulni. Keserves éveket okozott a céltalan magolás. El is felejtettem mindazt, amit erő-szakkal a fejembe töltöttem. De amikor olyasmit tanultam, amiről tudtam, hogy gazdagabbá tesz - egyszóval: amikor az egésznek értelme volt - minden erőfeszítésemet bearanyozta a gyönyörűség.

Tudatos felnőtt, gyermek és gyerekjáték

Érdekes dolgokról ír az író, az életet gyermekként nem értjük csak éljük. Egyszerűen. Boldogan. Aztán ahogy öregszünk egyre több és több réteg rakódik ránk, ami nem minket tükröz. Előbb-utóbb a rétegek alatt eltűnik az egyén, és már nem is tudjuk kik vagyunk. Erre tudatosan lehet figyelni, el lehet kezdeni válaszokat keresni. A legjobb pedig az, ha már a gyerekeket is így tanítjuk, legyen a gyermek felszabadult, boldog, egyenes, őszinte. Ezt az állapotot fokozza a kicsiknél mindenféle gyerekjáték, megerősítés, sportolás.

Müller Péter: Boldogság