A dohányzást ellenző mozgalom vagy a nevelés és a ráhatás eszközével akart eredményt elérni, vagy a rossz szokás teljes felszámolását tűzte ki célul. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Fodor József település egészségtani vizsgálatai során, amikor a lakosság egészségi állapotát vizsgálta. A dohányzással kapcsolatban is tett megjegyzéseket: a dohányzást több betegség kifejlődésének elősegítőjeként tekintette, olyan káros szokásnak, amelyről jó lenne leszoktatni az embereket. Nem tekintette jellemromboló és káros szenvedélynek, csak olyan szokásnak, amit kellő felvilágosító munkával korlátozni vagy „felszámolni” lehetne. A nagyobb veszélynek az alkoholt tartotta, de a dohányzástól védeni akarta a fiatalokat, a terhes anyákat és rajtuk keresztül a csecsemőket.

A bagózást viszont egyértelműen kártékony szokásnak minősítette, a tüdőbaj és szájüregi bajok eredőjének. A lakásból ki akarta űzni a dohányzást, a dohányzásra használt helyiségeket állandóan szellőztetni kívánta. Ez volt a felfogása a vendéglőkkel kapcsolatban is, javasolta, hogy dohányozni csak kijelölt helyen lehessen. Szigorúan tiltani akarta a dohányzást iskolákban, templomokban, színházakban, minden nagyobb tömegeket mozgósító rendezvényen. „A mértéktelen dohányzás nem használ az egészségnek, ártalmas a szervezetnek. A dohányzással is lehet élni, csak vissza ne éljünk vele” – írta egyik tanulmányában.

A XIX–XX. század fordulóján furcsa küzdelem alakult ki az állam és a dohányzást ellenzők között: a jövedéki adó miatt az államnak érdeke volt a dohánytermelés és a dohányipar védelme, ezért még a dohányzást korlátozó törvényjavaslatot sem engedték az országgyűlés elé. A sajtóban viszont éles küzdelem folyt: 1882ban Thewrewk Árpád tanár „A dohány méreg!” című füzet sorozatában a dohányt méregnek, minden rossz okozójának minősíti. Indítványozza az összes dohányföld felperzselését, a dohányosok bebörtönzését, hiszen a pipázás rákot, szembajokat, kóros szomjúságot okoz, amely egyenes út az alkoholizmushoz, a lezülléshez. A pipázás, a bagózás és a cigarettázás gutaütéshez, ájuláshoz, hirtelen halálhoz vezet, a fiatalkori dohányzás pedig a nemzet satnyulását eredményezi. Külön foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az újabb kori háborúkat a dohányosok és az alkoholisták idézték elő, stb. Humorosnak tűnő kifakadásai között szerepel, hogy a dohányos nők feslettek, a dohányosok között elterjedt vérbajt terjesztik az egészségesek között. Sőt pontosan meghatározta a dohányos „típusát”.

„A dohányost messziről fel lehet ismerni: sápadt, beesett mellű, bőre kigőzölgő testének nikotinos mérgeit, zsebében kártya, s általában a kocsmába igyekszik, hogy ott a nikotin gerjesztette szomjúságát borral, pálinkával vagy serrel enyhítse...”

Ezt a könyvet Fodornak is megküldték, aki egyik levelében a következőket írta a „savonarolai” elvekre: „... ha ezeket a szamárságokat végig olvasom, és nem lennék orvos, úgy pontosan az ellenkezőjét tenném!” Talán a legjobb történeti feldolgozás az, amely 1895-ben látott nyomdai napvilágot Sátoraljaújhelyen, Ormándy Miklós tollából 'A dohány' címmel. A szerző tanár volt, pontos adatokra hivatkozva követte nyomon a dohány és a dohányzás történetét, elterjedését és szokásait. Könyvének záró fejezetében a következőket írja:

„...a kérdés megoldása voltaképpen az orvosi tudományok körébe tartozik. Nincs is szándékom a lefolyt századokban, a dohányzás ellen folytatott harcot és háborút felújítani: miben rejlik voltaképpen e szokás varázsereje? Semmi másban, mint a dohányban levő, nikotinnak nevezett méregben. Ezzel a dohányzás káros és egészségtelen volta fölött kimondatott az általános verdickt. Azonban a sok mellékkörülmény tekintetbe vételével az ítélet szigora enyhíthető lészen ...A nikotin gyógyszer és méreg, az adagolást kell a patikusra vagy az orvosra bízni, a dohányzásnál a mérsékletességet kell követni. Ha nem tud ellenállni szenvedélyének, tiszta fejjel mérsékelje magát, nehogy bajba kerüljön...”

A szerző nem volt dohányos, talán a tudományos érdeklődése vezette arra, hogy igen
pontosan leírja a nikotin romboló hatását, több olyan kérdést is felvetve, amit csak a XX. század első felében kíséreltek meg először orvosi szempontok szerint feldolgozni. Különös figyelmet szenteltek a nikotin rákkeltő hatásának a szájüregben, a légutakban, majd a dohányzás érrendszeri ártalmait is vizsgálták. A riasztó adatok még inkább aktivizálták a dohányzás ellenes mozgalmakat, amelynek hazai kezdete a XIX. század utolsó évtizedeire tehető, és elsősorban a Magyar Vöröskereszthez fűződik. A dohányzást ellenzők továbbra is elszántan támadták a dohányosokat: „ördögi figurának”, a Sátán földi képviselőinek ábrázolták őket, akik megrontják a környezetüket. Szomorúnak ítélték meg a helyzetet, hogy minden erőfeszítés ellenére terjedt a dohányzás, főként az ifjúság körében. Az első világháború tovább rontott a helyzeten, hiszen a háború feszültségét sokan dohányzással vezették le, elsősorban a frontokon, a lövészárkokban. Ebben az időben kísérelték meg a cigaretta nikotintartalmának csökkentését, de a „füstszűrő” beiktatása sem csökkentette a cigarettázási kedvet. A nikotin káros hatásait felderítő orvosi kutatások riasztó eredményei nyomán alakult meg 19242ben a Magyar Orvosok Antinikotinista Egyesülete, amely szervezet elsősorban a felvilágosítást tartotta tevékenysége céljának. Az állam rendeleti úton tiltotta meg színházakban, mozikban, iskolákban a dohányzást, bár ezt akkor és ma is támadják az egyéni szabadságjogok megsértése miatt.

Az egészséges életmód gyilkosa

Az egészséges életmód számtalan módszerrel megóvható – és legalább annyi ellensége is van. Az egészséges életmód egyik legártalmasabb ellenfele a dohányzás. Ez a kellemetlen szokás, mind a tüdőnkre, mind a légutainkra súlyos terheket ró, akár megrövidítve ezzel életünket. Ha van rá lehetőségünk, hogy tegyünk az egészséges életmód érdekében, tegyük le a cigarettát és biztassuk erre dohányzó társainkat is – hiszen – az életüket menthetjük meg ezzel.

Forrás: Kapronczay Károly: A dohányzás elleni küzdelem történetéből