Az emlékezet

Emlékezetkutatások folynak,de igazából még nem tudjuk, hogy emlékképeink milyen módon rögzülnek és hogyan hívhatók elő. Legfeljebb arról van tudomásunk, hogy milyen működő agyi struktúrák szükségesek hozzá. Az ökológiailag érvényes kutatások egyre növekvő száma ellenére még ma sem könnyű olyan átfogó képet felmutatni, amely ne laboratóriumi eredményeken alapulna.

Az emlékezet és az ember világról alkotott tudása

Az emlékezet bonyolult, sokrendszeres, tehát nem egységes entitás. Ennek a sok rendszernek közös jellemzője, hogy információkat „tárol”. A „tárolás” időtartamát illetően a különböző rendszerek egy másodperctől egész élethosszig terjedhetnek. A tárolás kapacitását tekintve pedig az egész kis kapacitású „puffer”-től a hosszú távú emlékezetig számolhatunk. Baddeley megvallása szerint „az emlékezet nagyon lényeges dolog” (2003), de azt még nem tudja, hogyan kellene hozzákezdeni a vizsgálatához. Amnéziás betegeken folytatott kísérletei segítségével talán eljut oda, hogy nagyjából megfogalmazhassa, milyen kellene, hogy legyen a normális, átlagos emberi emlékezet. Modelljének megalkotásához olyan kérdésekre kellene választ találnia, mint „ki vagyok én”, vagyis az ember önmagáról való tudása; „mi az, amit tudok”, azaz hogy használnia kell mindazokat a készségeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember létezni tudjon ebben a bonyolult világban. Vagyis a világgal kapcsolatos általános tudása – ezt nevezték el szemantikus emlékezetnek–; valamint „hogyan fogok tanulni”, amely olyan viselkedési stratégiákat feltételez, amelyeket az ember tanulás során alkalmaz, vagy módosít, ha a környezete úgy kívánja meg.
A kutatások eredményei kimutatták, hogy az érzelmi tényezők befolyásolják az emlékezetet. A stressz például megzavarja a szokásos figyelmi működést, a hangulat befolyásolhatja az emlékezeti előhívást, a depresszió és szorongás pedig rontják a tanulási teljesítményt. Az emlékezet szükségképpen feltételezi a figyelem, a felfogás és a megértés tevékenységét is (Vigotszkij 2000). Az emlékezet és a megismerés más aspektusai közötti összeköttetés különösen egyértelmű a munkamemóriával kapcsolatos kutatásokban, hiszen a megismerő
rendszer tárolási kapacitása az észlelési, figyelmi és következtetési kapacitás integráns részét alkotja. Ehhez hasonlóan az emlékezetet tanulás nélkül elemezni nyilvánvaló képtelenség lenne.

Az emlékezet: egy állandó szintézis

Bár tudjuk, hogy az emlékezet több rendszerből tevődik össze, a tudósok egyes számban beszélnek róla. Állandó kapcsolatban áll a teljes kognitív rendszerrel. Az emlékezet vonatkozásában a kognitív pszichológia szívesen használja a „puffertár” számítógépes kifejezést, valamint a visszacsatolás, kódolás, előhívás kifejezéseket az emlékezetben „tárolt” és onnan elő idézett események felidézésekor. Az agy összefüggésekben tárolja az információt: egy-egy emlék felidézésekor más dolgok is eszünkbe jutnak: egy fénykép nézegetésekor például hangok, illatok, érzések is „beugranak”. Az agy sokkal inkább a dolgok tartalmát rögzíti – egy betű különböző megjelenési formái nem akadályoznak meg minket abban, hogy felismerjük. Szerintem e dolgok tartalmát nem statikusan, mint egy fényképet kell elképzelnünk, hanem sokkal inkább dinamikusan, vagyis a történések folyamatában. Valójában egy folyamat újbóli előállításáról lehet itt szó, és nem konkrét tárolásról. Ha mindenképpen valamilyen technikai dologhoz szeretnénk hasonlítani az agyi memóriát, akkor a hologram lehetne a legjobb példa (Bánki 1994). A hologram ugyanis nem a kép egyes pontjait rögzíti, hanem a tárgyat körbejáró és letapogató lézerfény nyomait. A hologram egy-egy pontja egyszerre tartozik a kép sok pontjához, illetve egy-egy képpontot is sok hologrampont alkot egyidejűleg. Így ha információ vész el a hologramból, nem tűnik el a kép egy része, csak az egész életlenebb, pontatlanabb lesz – ellentétben egy fénykép kettétépésével vagy egy számítógéplemez részbeni letörlésével. Hasonlóan működhet az agy is. Ritka dolog, hogy egyáltalán nem emlékszünk valamilyen korábban rögzített információra, legtöbbször legalább dereng valami (a „nyelvem hegyén van” jelenség). A számítógép azonban vagy emlékszik valamire, vagy egyáltalán nem (vagy megvan az adott információ, vagy nincs meg). Ezért is bizonyul helytelennek az agy és a számítógép memóriájának működési folyamatának párhuzamba állítása.

Az emlékezet és az idegsejtek

Lássunk egy modellt az emlékezet „rögzülésének” folyamatáról az idegsejtekben. Egyes kutatók a rövid és hosszú távú memória rögzülését különbözőmódon képzelik el. Makara (2003) bekapcsolja a test–agy–test körforgás működési modelljébe a karmestersejtek aktivitását is, amelyek a tanúsejtek közös aktivitásai kapcsán a többi idegsejt irányítása, azaz aktiválása és gátlása révén a többi idegsejt-csoport működését irányítják, összehangolják, szinkronizálják. Ezeken a működéseken és visszacsatolásokon keresztül is megnyilvánulhat az egyén tudatos, szándékolt vagy már automatizálódott és figyelmet le nem kötőcselekvése, viselkedése. Lehet, hogy a karmestersejtek csak az agy belső idegsejt csoportjai felett tanultak meg intézkedni, de a test–agy–test körfolyamati modell kimenő mintázatát is modulálhatják. Ennek a modulációnak a visszacsatolódása tarthatja fenn a körfolyamatot tartósabb időintervallumon keresztül a memóriában. A hosszú távú memória kialakulása a legbonyolultabb és éppen ezért legkevésbé ismert jelenség. Alapvetően két folyamat működhet, amikor egy információ a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába kerül. Egyrészt olyan kémiai változások következhetnek be az idegsejtekben, amelyek a megváltozott vagy újonnan felépített molekulák szerkezetében tárolják az információt. Másrészt új idegsejt kapcsolatok (szinapszisok) alakulnak ki, s az így létrejött új mintázatban tárolódhat az információ.

Memória az emlékraktár

Az emlékezés a fantázia és éber tudat együttese.  Az emlékezés lényege az aktuális, az időben rögzített jelen kiemelése, pontosabban a jelen részletének kiemelése és „elmentése”, a dokumentumokat pedig a memória tárolja. A memória az, aminek hála van múltunk, tanulhatunk hibáikból, építhetjük jövőnket. A memória emlékeztet minket mindenre, amitől mások, egyediek vagyunk, az emlékeinkből pedig megkonstruálhatjuk önmagunkat, válaszokat kaphatunk a „Ki vagyok én?” kérdésre.

forrás: Rádi Ildikó: Tudatosság, emlékezet, érzelem és nyelvtanulás