A nagy nemzeti memória törlésről történelmi példák is fennmaradtak. Például nyilvános könyvtárak és könyvek égetéséről. Viszont ezek a drasztikusan fellépni vágyó hatalmi rendszerek, éppen az erőszakosságuk miatt éltetik annyira az egyén és a nemzet identitását. Minél erőszakosabb az emlékek és a nemzeti memória eltörlésének eszköze, az emlékek és velük az identitás is, annál inkább megmaradnak, és küzdenek a fennmaradásért.

A brutális elnyomás és feledésre késztetés kiéleződése mindig is a forradalmak (kulturális forradalmaknak is) alapját képezték. Azt hiszem, erre konkrét példa volt a hitleri diktatúra is, ami felismerte, hogy a felnőttek tudatából nem lehet kitörölni semmilyen identitásformáló emléket. Ezért már csírájában elkezdte beépíteni a 10 - 21 éves korosztály tudatába a különböző történelmi ferdítéseket, és zsidóellenes nézeteket. Ezek a fiatalok, mondhatni, agymosáson mentek keresztül. Nem lévén előzetes ismereteik, emlékeik a világról, így egy elferdített tükörben látták azt, és saját magukat minden nemzetnél felsőbbrendűnek. A freudi elmélethez visszanyúlva ez az a helyzet, amikor az elme hamis szándékot képez le, valami olyan szándék helyett, amit nem akar megvalósítani. Arra a példára gondoljunk vissza, amikor Freud nem akarja megírni az ismertetőt, és minden mást betervez helyette, hogy ne maradjon rá ideje.

A két példa között az a nagy különbség, hogy míg Freudnál az elme önként cselekszi a hamis szándék leképezést, addig Hitler és minden más diktatúra tudatosan és szándékosan erőlteti rá a fiatalokra a nézeteket, bár a fiatalok részéről a manipuláció, nem ismervén jobbat, szintén önkéntes alapon működik. Ehhez kapcsolódik, amikor egy egész nemzet adja fel identitását, teljes önkéntességgel. Amint már fentebb írtam, csakis önkéntes alapon lehet az emlékeket feladni. A tudatunkban és a kultúrában is saját magunk generáljuk a felejtést. Ha erőszakkal foglalják el bármelyik nép területét, és elnyomás alá kényszerítik, a nemzet identitása túléli, és az elnyomókat is idővel kiűzi.

Emellett létezik az észrevehetetlen beolvasztás eszköze. Amikor is a nemzetet arra vesszük rá, hogy önként adja fel saját emlékeit. Vegyük Az ember jellemformáló eszközei: az emlékezés és a felejtés 20 példának okáért az Európai Unióba való csatlakozást. A csatlakozás előtt nagy aggodalmat keltett – bár alaptalanul –, a nyelvet, és a pénznemet is veszélyeztető beolvasztó folyamat. Igaz, még nem mindenhol vezették be az eurót, de az angol nyelv térhódítása igen nagy fejfájást okozott a kisebb országok nyelvének védelme, eltűnésének veszélye miatt a csatlakozás előtt. Persze az aggodalom a csatlakozás után elmúlt, feleslegesnek bizonyult, és az angol nyelv sem veszélyezteti a többi nyelvet, de a probléma felmerülése, ha csak elméleti síkon is, elgondolkodtató.

Saját anyanyelvünkre való emlékezés nélkül, az emlékezésre való igény nélkül, egy, az identitásunkat nagymértékben kialakító tényezőről mondanánk le.

Vegyünk egy mai átlagos, nem értelmiségi magyar fiatalt példának. A legjobb esetben is csak homályos képe van arról, hogyan kell helyesen írni és olvasni az anyanyelvén, fogalma sincs arról, magyarként, hogy mi történt 1848-ban. Viszont tökételesen tudja a különböző külföldi kifejezéseket (főleg az informatika miatt), a külföldi dalokat, filmeket és bármely más ország kultúrája iránt inkább érdeklődik, mint sajátja iránt. Természetesen tisztelet a kivételnek. Viszont ez a fiatal magyar hibája volna? Nem hinném. Ez egy természetes folyamat, a határok és távolság, térben és időben egyaránt, ma már jelentenek problémát, amit az internet és a média is elősegít. Természetesen az internet és a média negatív módon is befolyásolhat bennünket, ha nem vigyázunk. Nagy hatással lehetnek ránk, nem csak, mint magyar emberre, hanem, mint magyar országra is. Ha meggondolatlanul, felkészületlenül használjuk ezeket a határokat elmosó erőket, nem biztos, hogy észrevesszük hatásukat, miszerint burkoltan ugyan, de annál határozottabban és szisztematikusabban törölhetik emlékeinket saját magunkról.

Valójában nem is az emlékeinket és a memóriánkat törlik, hanem az emlékeinkre való igényt, és valójában nem törlik, hanem önként mondunk le róla valami jobbat remélve. Az, hogy ez egy helyes vagy helytelen folyamat, nem megítélhető, inkább mondható természetesnek. Az viszont, hogy teljes kitörlődés még önkéntes alapon sem működik a tömeg, azaz a tudattalan kiabálása, üzenete révén, megnyugvással tölt el. Így egyszer minden egyén és minden nemzet szembesülhet önmagával, éppúgy, mint ahogyan Káin is megkapta erre a lehetőséget. Tehát a hitleri, illetve minden más rezsim is hasonlóképpen, egy nyitottabb kényszerítő erő előzetes emlékek eltörlése nélkül, és hamis emlékek beépítésével próbál elnyomni. Míg a másik folyamat, a már előzetes emlékekkel rendelkezőknél (egyéneknél és nemzeteknél egyaránt), a burkoltabb, a meglévőnél jobbal kecsegtető, hamis információközléssel próbálhat hatást gyakorolni. Ezt nevezhetjük, Freud után, „hamis szándékok felvetésének”.

Nemzeti memória, kontra memória és fejlesztése

A legtöbb kisgyerek sokat álmodozik, hogy egyszer majd katona vagy űrhajós lesz belőle. Amint idősödünk és egyre több hatás ér bennünket, agyunk és a memória már egyre nehezebben tud álmodozni és a jövőre vonatkozóan fantáziálni. Sajnos, ahogy múlik az idő egyre romlik az emlékezőtehetség, képzelőerő és a memória kapacitása is. Ahogy a fentiekben láttuk, ahogy a nemzeti memória, úgy a személyes emlékezőtehetség is romolhat. Megoldás: ne adjuk fel, törekedjünk tudatosan a memória fejlesztésére, fejtsünk keresztrejtvényt, memorizáljunk verseket, olvassunk minél többet. Ennek hatására megőrizhetjük szellemi frissességünket.

forrás: ZSKF - Az ember jellemformáló eszközei: az emlékezés és a felejtés