Fejlődési krízisek vizsgálata egyetemisták körében

Erikson nyomán megkülönböztetünk fejlődési és akcidentális (vagy esetleges) kríziseket
(Erikson, 1963; Bakó, 1996; Hajduska, 2001a,b; Telkes, 1997). A fejlődési krízisek olyan, hosszabb fejlődési szakaszokhoz kapcsolhatóak, „amelyek során az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges, a fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások” (Bakó, 1996. 27. p.). Egy fejlődési szakasz, mint például a serdülőkor vagy a fiatal felnőttkor, lehet önmagában véve is kritikus (bár nem feltétlenül az), illetve talajt teremthet az akcidentális krízisnek (Hajduska, 2001a).

A kríziseknek pozitív oldaluk is van: Erikson (1991) szerint az egyes életszakaszok kríziseinek megoldása vezet a fejlődéshez, a krízis tehát a fejlődés feltétele. Amenynyiben a személyiség egyensúlya a krízis megoldásával magasabb szinten áll helyre, kreatív krízisről beszélhetünk (Telkes, 1997). A krízis megoldása ugyanis gazdagítja a személy problémamegoldó (coping) stratégiáit, azaz várhatóan a nehézségekkel sikeresebben fog megbirkózni a jövőben. Telkes (1997) kiemeli azt is, hogy a fejlődési krízisek esetében több lehetőség van preventív intézkedésekre, illetve a mentálhigiénés ellátás megtervezésére, mint az akcidentális krízisek tekintetében. Tanulmányunkban az egyetemisták között megjelenő jellegzetes fejlődési kríziseket, vagyis az életkori fejlődési feladatokban való nehézségeket, elakadásokat, valamint a köztük fennálló összefüggéseket kívánjuk feltérképezni.

Serdülő- és ifjúkori fejlődési krízisek
A következőkben egyenként áttekintjük az előbb felsorolt, szerzők szerint más és más módon csoportosított krízisfajtákat. Jelen tanulmánynak nem célja a krízistípusok részletes elemzése, a háttérben álló okok pontos feltárása; rövid leírásuk ugyanakkor segíti a vizsgálat eredményeinek értelmezését. Ebből a célból a különböző krízisek egyetemistákkal kapcsolatba hozható aspektusait emeljük ki.

A teljesítménykrízis lehet valódi, önmagában vett krízis is, de előfordulhat, mint valamilyen más probléma indikátora. Súlyosabb teljesítményzavar mögött önértékelési zavar, identitásválság vagy családi nehézségek húzódhatnak meg. Átmeneti teljesítményzavar azonban lehet a fejlődés velejárója is (Hajduska, 2001a,b). A teljesítmény krízisei közé tartozhat a saját képességek helytelen megítélése és az iskola és pályaválasztás döntéseinek problémái (Steinberg, 1989). (Az előbbi egyébként az önértékeléssel, az utóbbi pedig a pályaválasztással kapcsolatos krízisekkel van összefüggésben.) Vikár (1999) a teljesítménykrízisnél a – korábban jó tanuló serdülőnél fellépő – tanulásra való képtelenséget, a figyelem szétszórtságát vagy a vizsgától való félelmet nevezi meg. A teljesítménygátlás többek között lehet a depresszió tünete; lehet a szülőkkel szembeni rejtett dac kifejezése vagy félelem az azonosítástól a túl sikeres szülővel szemben. A teljesítménykrízis gyakori megnyilvánulási formái: évközi teljesítési gondok, fokozott szorongás, teljesítménygátlás, vizsga- és félévhalasztások, vagy önértékelési problémák (Hajduska, 2001b).

A szociális gátlás a társak közé való beilleszkedés nehézségét jelenti, melynek eredményeképpen magányosság alakul ki (Hajduska, 2001a). Vikár (1999) ide sorolja a kapcsolatteremtés nehézségeit, a társasági gátlásokat, a túlérzékenységet; és általánosságban „gátlásosságról” beszél.

Az autoritáskrízis a lázadás kiélezett formája (Hajduska, 2001a). Jellemzi a társadalmi értékek elutasítása, a sorozatos szabályszegések, esetleg csatlakozás szélsőséges csoportokhoz. Autoritáskrízisre utalhatnak a teljesítmény és a beilleszkedés zavarai, illetve a drogfogyasztás. Alapjainál azonban egy egészséges fejlődési tendenciát, a szülőkről való leválási folyamatot is megtaláljuk, amelyben túlságosan kiéleződött a függőségi igény és az önállóság közötti konfliktus (Lust, 2000). A tekintély elleni lázadás enyhe formája Vikár (1999) szerint is általános jellemzője a serdülőkornak; kiéleződése (például társadalmi szabályok nyílt megtagadása, iskolakerülés, csavargás, lopás) azonban már komoly krízisnek tekinthető.

A pályaválasztási elköteleződés Marcia (1994) kutatásában az elért identitás egyik fontos aspektusa. Ritoók és munkatársai (1998) egyetemistákkal végzett kutatásukban azt tapasztalták, hogy a harmadik évfolyam során „pályaszocializációs hullámvölgybe” kerülnek a hallgatók: ekkor elégedetlenebbek, kritikusabbak a választott szakkal, a képzéssel szemben. Mindez, úgy tűnik, a korábban megalkotott, idealizált pályakép szertefoszlásának következménye, és egyben előfeltétele annak, hogy a pályáról kialakult valóságos ismeretek fényében újra elköteleződhessenek.

A vegetatív tünetképzésről Vikár (1999) ír részletesebben. E krízisforma megnyilvánulásait vegetatív neurotikus tüneteknek nevezi; ide sorolja a fejfájást, a szédülést, a verejtékezést, a szívszúrás és szívdobogás érzését is. A tünetek mögött ezekben az esetekben valamilyen aktuális életesemény, vagy egy olyan élethelyzet áll, amely tar- tós feszültséget és szorongást okoz. Hézser (1995) a krízisek folyamatának leírásakor szintén utal arra, hogy hosszú ideje fennálló krízisállapot esetén a feszültség, illetve annak elfojtása pszichoszomatikus megbetegedéseket eredményezhet.

A depresszió enyhe formája a leggyakrabban előforduló pszichológiai probléma a serdülők között. Ennek egyik oka lehet a gyerekkortól elszakadás, a szülőktől eltávolodás fájdalmas megélése. A serdülőkorban a depresszió gyakran burkolt formában jelentkezik; így például tanulmányi visszaesésként, lustaságként, közönyként, a kapcsolatok beszűküléseként, és ennek következtében magányként. Kisebbségi érzések, aggodalmaskodás, önvádlás szintén depressziót jelezhetnek. Ezek a problémák persze létezhetnek a depresszió mellett, attól függetlenül is (Steinberg, 1989; Vikár, 1999). Egyetemisták körében végzett felmérések alapján Steinberg (1989) rámutat, hogy a serdülő- és a fiatal felnőttkor az élet legmagányosabb szakaszai közé tartozik. Oka az lehet, hogy ebben a korban az igény az intimitásra már megjelent, de az ezt kielégítő társas kapcsolatok kialakítása még nem sikerült. Ez a probléma leginkább az egyetem megkezdésének első hónapjaiban jelentkezik. A kapcsolatok kialakítását az egyetemi képzési rendszer is megnehezíti: a korábbi, szabályozott tanrendet követő képzés kevesebb egyéni szabadságot engedett meg, ám a mozgás lehetőségének korlátozottsága miatt könnyebben kialakulhattak állandó baráti csoportosulások, közösségek. A rugalmasabb kreditrendszer bevezetése viszont a „társas magány” elterjedésének kedvez (Ritoók és Vajda, 1999).

A párkapcsolati elköteleződést az intimitásra való képesség kialakultságának mértéke jelentősen befolyásolja. Az elköteleződés, a felelősségvállalás és a kölcsönösség egyaránt fontos aspektusai a felnőttkori társas kapcsolatoknak (Lust, 2000).

A nemi identitás krízise a nemi identitás felvállalásának elakadása. Olyan esetekben léphet fel, amikor a szexualitás beépítése a személyiségbe, a nemiséggel kapcsolatos értékek és erkölcsi szabályok felülvizsgálása vagy a párkapcsolathoz való viszonyulás átgondolása akadályoztatott, zavart szenved. Mint már említettük, Lust szerint a saját testhez való viszonyulás megváltozása a serdülőkor egyik fő feladata: a személy, „ha tetszik, ha nem, a serdülés folyamán kénytelen magát nőként vagy férfiként meghatározni” (2000. 447. p.).

Az elszakadás a szülőktől és az autonómia alakulása szorosan összefügg. Steinberg (1989) definíciója szerint az autonómia az egészséges értelemben vett függetlenség megalapozását jelenti. Legfontosabb formái a szülőktől való érzelmi függés csökkenése, az önálló döntések meghozatalának képessége, a személyes értékek és erkölcsi normák kialakítása. Az első tulajdonképpen az érzelmi autonómia, más szóval a függetlenség elérése a közeli kapcsolatokban. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon a legtöbb egyetemista esetében az érzelmi elszakadást megnehezíti a szülőktől való anyagi függés fennmaradása. Ez a helyzet gyakran vezet a gyerekszerep konzerválódásához; a kapcsolatot a szülővel nem sikerül felnőtt jellegű kapcsolattá alakítani, ami korlátozza az autonómia kibontakozását is (Rajnai, 1992).

Az önértékelés válsága a legtöbb esetben kisiskolás korban jelentkezik először; serdülőkorban éri el csúcspontját, „és egészen addig tart, amíg a gyerek meg nem tanulja elfogadni saját korlátait, és e korlátok ellenére a legtöbbet kihozni önmagából” (Wagner, 2000. 100. p.). Az elért identitáshoz hozzátartozik az önbizalom és a kompetencia érzése (Atkinson és mts, 2001). Az önértékelési problémák szorongáshoz is vezethetnek, megjelenhetnek továbbá a társas kapcsolatok zavaraiban is (Cole, M. és Cole, S. R. 1998). A kisebbrendűségi érzés oka lehet az előnytelen (vagy annak gondolt) külső is.

Az életkor sajátosságai

Minden életkor rendelkezik rá jellemző, mással össze nem téveszthető sajátosságokkal. Ilyen a fiatal életkor dacossága és az önmegvalósítás vágya vagy az időskor higgadt letisztultsága. Az életkor nem csak az ember éveinek számát határozza meg, hanem habitusát és a világhoz és környezetéhez való hozzáállását is. Sőt, az életkor hatással van az etikett szabályaira is és fordítva. Az életkor mindent befolyásol, személyiségünket, vágyainkat, életünket.

Forrás: Kézdy Anikó: Fejlődési krízisek vizsgálata egyetemisták körében