Azt, hogy a Rumini milyen ilyen népszerű, mondani sem kell, de mi a helyzet a Kincskereső Kisködmönnel?
 
…- De ilyen télben nem adom ám ki szegénykémet a házból. Gyenge virágszálam, dehogy eresztem ki ebbe a vad időbe! Tél fagyában, hófúvásban botorkálni, hogy engedhetném? Hóban elbukhatna, jégen elcsúszhatna, rossz gyerekek megkergethetnék, kutyák megszaggathatnák.
Kese kalapos tudományát nyáron is megtanulhatja. Aztán meg annyit én is tudok, mint az a vén szeleburdi. Ne félj, kincsecském, úgy megtanítalak én téged írni-olvasni, hogy püspökkorodban se felejted el!
- No, azt megnézzük - nevette el magát édesapám. Én magam is azt gondoltam, hogy no, azt szeretném látni, mikor énbelőlem is szülém tudós embert csinál! Hát pedig azt csinált. Olyan fortélyt eszelt ki, amilyen csak anyaszívektől telik.

..Akárhogy fűtöttük a búbost, a malomszoba ablaka egész télen át ki nem engedett. S az a befagyott ablak volt  az én palatáblám, édesanyám ujja rajta a palavesszőm. Lesz-e valaha a világon gyémántból faragott íróvessző,  amely drágább lehetne a munkában megbarnult, jeges vizekben megvörösödött, éles szelektől reszelősre fújt  vézna ujjnál, mely sütés, főzés, mosás, mosogatás után fáradhatatlanul kopogott a jégvirágos üvegen? És lesz-e a világon valaha szépíró mester, aki utánozni tudná azokat az ide-oda csúszkáló, hol hanyatt vágódó, hol orra bukó,
furcsa ákombákomokat, melyek korcsolyázó tündérek szeszélyes lába nyomához hasonlítottak?

Sokat sírtunk és sokat kacagtunk azon a télen. Voltak gonosz, makacs betűk, melyek nem akartak szót fogadni tanítómesteremnek se, és voltak kedvesek, derék, barátságos betűk, amiket az én ügyetlen ujjaim is egyszerre elő  tudtak hívni. A g betűnek sohase fogom megbocsátani azokat a könnyeket, melyek a világ legdrágább szeméből hullottak miatta. S az o betűre mindig úgy fogok gondolni, mint áldásra nyitott szájra. Ezt kedveltem a legjobban, mert ez volt a legkönnyebb. Le tudtam írni a számmal is; csak rá kellett lehelnem egész közelről az ablakra.

Egyszer ugyan odafagyott az orrom hegye, de édesapám megvigasztalt azzal, hogy marad abból elég, ha a fele lefagy is. A világból pedig csak annyit láttam ezen a télen, amennyit a jégbe karcolt betűkön keresztül látni lehetett. Fagyott madarakat a hóban. A Báró cigány rőzseszedő gyerekeit. Néha egy-egy ijedt nyulat. Egyszer messziről az öreg Küsmödit is láttam egy nagy H betűnek a létrájában. Azon az estén ezt a szót kapartam bele a jégvirágok mezejébe: KINCS
Édesapám odaállt mögém a méccsel, hogy jobban lássa, mit dolgozom. A betűk árnyéka óriássá nyúlva vetődött ki a hóra, s úgy reszketett a mécs lobogásában, mint valami varázsírás.
– Te, az S-et megfordítva írtad! – kacagott édesapám – Így kell azt írni.
Azzal a körmével egy rendes S betűt hasított az ablak jegébe. De én ravaszul csóváltam a fejemet, hogy engem nem lehet bolonddá tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire szülém tanított. S ha gyorsan írok, most is sokszor megesik még velem, hogy megfordítva írom az S-et, mint ahogy falusi szabók cégtábláján látni. S amikor észreveszem a hibát, mindig teleszalad a szemem könnyel, s megcsókolom a szívemmel a ráncos kezet, mely e kígyóbetűt először mutatta meg nekem..

Azon a télen még egy nevezetes eredménye volt az életemnek: szűcsmesterségre fogtak. Ez az első pályám azonban nagyon kora véget ért.
- Varjúnak varjú a fia - mondta édesapám, s felültetett maga mellé a műhelypadra, hogy tanuljam meg az őmesterségét. A hosszú selyemszőrű bőrökben, a piros és zöld irhákban, a színes cérnákban, a nagy acéltűk bujkáló villogásában csakugyan nagy örömem is telt. A piros irhák nyesedékeiből sapkácskákat és a zöld irha hulladékaiból kötőcskéket szabogattam össze, s azokat lecsúsztattam a műhelypad hasadékain. Bizonyos voltam benne, hogy az alatt törpék laknak az egérlyukakban, és azok éjszaka mind el fogják hordani az én nagyszerű ajándékaimat..

Miután ily módon megbarátkoztam a szűcsmesterséggel, pár nap múlva az édesapám a kezembe adott két bőrdarabot, hogy azokat varrjam össze. A térdem közé szorítottam a bőröket, mint őtőle láttam, és csakugyan nagyon gyorsan összeférceltem őket.
- Kész - mondtam büszkén, és munkám eredményét át akartam nyújtani apámnak. Sajnos,kiderült, hogy a bőröket a nadrágomhoz varrtam. Szűcsipari pályámat ezzel be is fejeztem….

Rumini a sikerkönyv

Éveken át igen keveset változott a kötelező olvasmányok listája, a Rumini mégis bekerült közéjük. És véleményem szerint, ez nagyon helyénvaló. A Rumini sokkal gyermekbarátabb történet, mint például a Kincskereső Kisködmön. Mikor kilenc-tíz éves koromban nekem is el kellett olvasnom, úgy érzetem, nem értem igazán, túl sok ez nekem. Ma már persze tudom értékelni és nagyon szeretem is Móra Ferenc eme örökbecsűjét, de a kisgyerekeknek egészen biztosan nagyobb kedvet hoz az olvasáshoz a Rumini, így nagyon szerencsés döntés volt beemelni a kötelező olvasmányok közé.

Forrás:Móra Ferenc: Kincskereső Kisködmön