2. rész

A munkamemória szerepe a Williams-szindróma kognitív jegyeinek kialakulásában. A szerző három kérdés megválaszolására tervezett kísérleteket. Egyrészt a verbális munkamemória kapcsolatát vizsgálta a szókinccsel, illetve a nyelv alaktani (morfológiai) rendszerével Williams-szindrómásoknál (illetve összehasonlításképp átlagos fejlődésű csoportoknál). Másrészt a Williams-szindrómában károsodott téri tanulás összefüggéseit kutatta a
munkamemória téri komponensével. Végül a munkamemória mindkét (verbális és vizuális) komponensének, illetve a tér nyelvi leírásának (a térre vonatkozó kifejezéseknek) a kapcsolatát vizsgálta. Kísérleteit különböző korú gyerekekkel végezte, azaz a fenti kérdéseket az értelmi fejlődés folyamatában közelítette meg.

Első kísérletét a következő hipotézisre alapozta. A Williams-szindrómában számos megismerő funkció sérül,s mint ilyen esetekben általában, a személyek megmaradt funkcióik segítségével próbálnak boldogulni különböző problémahelyzetekben. Ebből annak kellene következnie, hogy a verbális munkamemória – a fonológiai-artikulációs rögzítés – egyéni különbségei jobban befolyásolják a szókincs alakulását Williams-szindrómában, mint egyébként, hiszen ez egy megmaradt funkció, melyre a Williams-szindrómás gyermek nagymértékben támaszkodhat. Eszerint tehát Williams-szindrómában a verbális munkamemória kapacitás és a szókincs nagysága közti pozitív összefüggés erősebb, mint a kontrollcsoportban. E hipotézist kísérletileg ellenőrizve az eredmények a következők voltak. A Williams-szindrómások számterjedelme – tehát verbális munkamemória-kapacitása – kisebbnek bizonyult, mint a hasonló életkorúak átlaga. Ami a szókincs fejlődését illeti, a Williams-szindrómások produktív szókincse (amit itt képek leírására használt szavakkal mértek) szintén alacsonyabb volt az életkori kontrollcsoporténál. Az úgynevezett gyakorisági hatás – tehát, hogy gyakoribb szavakat jobban megjegyzünk, könnyebben hívunk elő nyelvi produkciós helyzetben, mint ritka szavakat –még erősebb volt Williams-szindrómásoknál, mint az azonos korú kontrollcsoportban. (Érdekes módon a szerzőt megelőzően végzett kutatások inkább a gyakorisági hatás hiányát mutatták ki Williams-szindrómásoknál, és meglétét a problémamentesen fejlődő csoportokban.)

E kísérletben szerepelt egy olyan kontrollcsoport is, amely passzív szókincsét illetően azonosan teljesített a Williams-szindrómás csoporttal. A passzív szókincset a szerző a Peabody-féle szókincsteszttel mérte, ahol a vizsgált személynek szavakat mondanak, és a feladat a szavakhoz illő, azokat illusztráló képek kiválasztása más képek közül. A passzív szókincsben illesztett kontrollcsoport átlagéletkora jóval kisebb volt, mint a Williams-szindrómás csoporté: 13 éves Williams-szindrómás fiatalok passzív szókincsükben a 7 éves, problémamentesen fejlődő csoporttal teljesítettek azonos szinten. E szókincsben illesztett (verbális) kontrollcsoport az életkori kontrollhoz hasonlóan jobban teljesített a fordított feladatban – képmegnevezésben –, mint a Williams-szindrómások. Ezután a Williams-szindrómás csoportot két részre osztva verbális munkamemória-teljesítményük alapján (alacsony, illetve magas teljesítményű csoport) azt kapták, hogy e két fél csoport mind a gyakori, mind a ritka szavak ismeretében különbözött. Ezek az adatok megerősítik a kiinduló hipotézist: úgy tűnik, hogy Williams-szindrómában a verbális munkamemória-kapacitás erősen befolyásolja a szókincs alakulását, még 10 éves kor után is. Átlagosan fejlődő csoportban hasonló összefüggés csak mintegy 7 éves korig áll fenn; onnantól a szavak hosszú távú megjegyzését már inkább a jelentésük segíti, s nem annyira fonológiai-artikulációs tulajdonságaik.

Második kísérletében a szerző a verbális munkamemória-kapacitás és a nyelv alaktana elsajátításának összefüggéseit vizsgálta. A morfológiai fel adatban többes számot vagy tárgyesetet előhívó képeket mutattak, s hozzájuk illő kérdésre (pl. Mik ezek itt? Mit dob a fiú?) kellett válaszolni. Így a többes szám és a tárgyeset szabályos, illetve rendhagyó alakjai, s ezeknek gyakori, illetve ritka példái útján közelíthető meg a morfológiai teljesítmény. A szerző a Williams-szindrómás gyerekek mellett az előbbi két (életkorban, illetve passzív szókincsben illesztett) kontrollcsoportot hasonlította össze. Az azonos korú kontrollcsoport szabályos és kivételes esetek ragozásában egyaránt felülmúlta a Williams-szindrómás csoportot, sőt a mintegy 6 évvel fiatalabbakból álló verbális kontrollcsoport úgyszintén. A Williams-szindrómás csoporton belül a magas munkamemória-kapacitással rendelkezők felülmúlták az alacsony kapacitású alcsoportot szabályos és kivételes esetek ragozásában egyaránt. A verbális kontrollcsoportot ugyanígy kettéválasztva, a két fél csoport csak a kivé-
telek ragozásában különbözött, a szabályos esetekében nem.

Ezen eredmények értelmezésekor a szerző kitér arra a kognitív pszichológiai kérdésre, hogy vajon a morfológia elsajátításának alapja valamiféle automatikus szabály generalizáció, vagy épp ellenkezőleg, egyedi esetek rögzítése a hosszú távú emlékezetben, esetleg e két folyamat kombinációja. A kognitív pszichológia, vagy általánosabban a megismerés tudomány első átfogó elmélete az emberi megismerést szimbólumfeldolgozó rendszerekkel modellezte, hasonlóan a mesterséges intelligencia kutatói által létrehozott számítógépprogramokhoz.
(Kognitív pszichológia és megismerés tudomány nem ugyanaz: előbbi valamivel szűkebben, a kísérleti pszichológia eszközeivel vizsgálja az emberi megismerő funkciókat, míg az utóbbi
interdiszciplináris vállalkozás: magában foglalja az idegélettan, a mesterséges intelligencia, az elmefilozófia és a nyelvészet megközelítéseit is – sőt néha az antropológiát is beleértik.)

A kogníció szimbólum feldolgozó modelljei a meglévő információból a deduktív következtetés és az induktív generalizáció, illetve heurisztikák segítségével nyernek új ismeretet. (Érdemes megjegyezni, hogy az induktív generalizáció és a heurisztika fogalma nem azonos. A heurisztikák olyan megoldási elvek, amelyek az esetek többségében jó megoldást adnak, de nem mindig. Például a sakkozó programok heurisztikákon alapulnak, mivel a sakk, bár elvileg kezelhető deduktív következtetési eljárással, a gyakorlatban ez kivitelezhetetlen, mert a játék annyira komplex [erről lásd Mérő László Észjárások című könyvét]. Az indukció célja viszont, hogy véges adathalmaz alapján olyan szabályszerűségeket fedjen fel, amelyekkel jövőbeli események megjósolhatók. Itt a cél a tökéletes szabály megtalálása, még ha egy adott pillanatban nem lehet is teljes bizonyossággal
megállapítani, hogy egy adott, indukcióval feltárt és működő szabály tökéletes-e – azaz a jövőben nem találunk-e rá ellenpéldát.)

Baddeley munka memória modellje

A manapság legelfogadottabb Baddeley által készített modell alapján a munka memória több, egymástól függetlenül működő, ám egymással kapcsolatban álló egységből tevődik össze. A részei pedig: a központi végrehajtó mely az alrendszerek felett áll. A verbális munka memória vagy más néven fonológiai hurok a munka memória egyik leginkább vizsgált területe. Feladata a fonológiai információ kezelése. A téri munka memória vagy téri-vizuális vázlattömb két részre osztható, a tárgyak látható jegyeivel foglalkozó vizuális és a tárgyak helyével és mozgásával dolgozó téri alegységre. Illetve van még egy negyedik rész is, ám ez az alapmodellnél még nem volt meg.

forrás: Racsmány Mihály: A munkamemória szerepe a megismerésben

A munka memória és a Williams-szindróma

1. rész

Ebben a könyvben egy elmélyült kutatással ismerkedhetünk meg, amely az emberi emlékezet természetét és az észlelésben, nyelvi funkciókban, gondolkodásban, problémamegoldásban betöltött szerepét vizsgálja. A mű lényegében könyv alakban publikált doktori disszertáció. Ebből két dolog következik: egyrészt a nyelvezete tudományos, nem könnyed ismeretterjesztő, másrészt fókuszában egy adott kutatássorozat áll, s a benne található irodalomáttekintés is ennek alárendelt. Mielőtt azonban teljesen lelomboznánk a szűkebb témában járatlan olvasót, érdemes megjegyezni, hogy szaknyelve ellenére a könyv jól érthető az érdeklődők széles köre számára, s a leírt kutatás is elég érdekes, hogy ne csak vájt fülű szakbarbárok szűk köre forgathassa. (A Magyarországon, illetve magyar nyelven tanuló nagyszámú pszichológushallgatónak pedig akár alapolvasmány is lehetne.)

A kötetben két kutatási terület találkozik egymással: a rövid távú emlékezet kutatása, illetve egy ritka örökletes fejlődési rendellenesség, az úgynevezett Williams-szindróma vizsgálata. Az utóbbi, ritkasága ellenére, pszichológiai szempontból igen érdekes, mert sajátosan érinti a mentális fejlődést. A szerző lényegében arra kíváncsi, hogy a Williams-szindróma átfogó pszichológiai tüneteinek létrejöttében van-e szerepe a rövid idejű emlékezet sérülésének, illetve hogy a rövid idejű emlékezet pontosan hogyan sérül e tünetegyüttesben. Ezen
összefüggés megértéséhez először is meg kell ismerkednünk a két alapfogalommal.
Hétköznapi szemléletünknek is része a felismerés, hogy emlékezetünk rövid idejű és hosszú idejű tárolási funkcióra oszlik, s ezeket a megtartási idő mellett kapacitásuk is megkülönbözteti. Hosszú idejű emlékezetünk kapacitásának nincs ismert, jól mérhető korlátja; hogy mennyi ismeretet sajátítunk el, az alapvetően a tanulásra fordított erőfeszítéstől függ.

Életünk során folyamatosan képesek vagyunk új ismeretek, képességek elsajátítására, ugyanakkor folyamatosan felejtünk is. A hosszú távú emlékezet e dinamikája, valamint igen nagy kapacitása és heterogén jellege (lásd például a nyelvi anyagokra, észlelési élményekre, mozgásos készségekre emlékezés különbségeit) együttesen szinte lehetetlenné tesz bármilyen konkrét kapacitásbecslést.

Rövid idejű emlékezetünk kapacitása mérhetőnek tűnik, bár a létező mérési módszerek, illetve eredmények élénk vita tárgyául szolgálnak. A mérések erősen korlátozott tárolási képességről árulkodnak. E kapacitást kódolási egységekben mérik, azaz például számjegyekből, rövid szavakból vagy betűkből nagyjából ugyanannyit tudunk gyorsan, rövid időre megjegyezni, mivel a felsorolt fajták mindegyike fogalmi, megismerési egységet alkot. S hogy mennyi az ugyanannyi? A ma már klasszikusnak számító (mintegy ötven éve született) felfogás szerint 5 és 9 egység közötti; mai, módszertanilag szigorúbb kutatások azonban alacsonyabb korlátot mutatnak ki: mintegy 3–5 egységet. Bár vizuális rövid idejű emlékezetünk a szóbelitől igen eltérően működik, bizonyos mérési módszereket használva (mint ezt az ismertetett mű szerzője is tette: lásd alább) hasonló korlátok mutathatók ki nem nyelvi anyagon is.

A rövid idejű emlékezettel kapcsolatban a pszichológusok által ma leginkább elfogadott koncepció az úgynevezett munkamemória-modell. E modell lényege, hogy amit rövid idejű emlékezetnek nevezünk, egy többszörösen összetett rendszer, s szerepe nem egyszerűen passzív adatrögzítés (mint mondjuk egy számítógép cache-memóriájában), hanem például aktív-ismételgető megtartás, információszelekció, döntés-előkészítés, illetve nemkívánatos válaszautomatizmusok gátlása.

Első felosztásban a munkamemória három alegységből áll:

1. az úgynevezett téri-vizuális megtartási egység (a metaforikus angol kifejezés, visuo-spatial scratch pad fordítása nyomán ezt téri-vizuális vázlattömbnek hívjuk);

2. a fonológiai hurok, és

3. a központi végrehajtó. Az első, vizuális alrendszernek része egy rövid távú tár, mely észlelési benyomásokat őriz rövid, önmagukban legfeljebb néhány másodperces időtartamokig, illetve egy kontrollrendszer, amely az aktuálisan őrzött nyomok újraaktiválását, „frissen tartását”, ezáltal pedig meghosszabbított megtartását végzi. A fonológiai hurkon belül is megtaláljuk az igen rövid időtartamú akusztikus, illetve fonológiai tárat (az utóbbi már beszédhangokként kategorizálja az így értelmezhető akusztikus jeleket), és a frissítő-fenntartó rendszert, mely
nyelvi anyag esetén az artikuláció belső folyamatait hívja segítségül. A felismert és fonológiailag tárolt beszédet „csendesen ismételgetve”, újraartikulálva frissítjük, s ezáltal aktívan fenntartjuk. Végül a központi végrehajtó szerepe a versengő emléknyomok közötti döntést igénylő, tehát nem automatikus választás – a döntés szempontja pedig jellegzetesen az, hogy mi a személy pillanatnyi célja, feladata, illetve ennek érdekében milyen viselkedési stratégiát kell kiválasztani – és a másik két alrendszerben lévő információkkal megtámogatni.

Ez az elég bonyolult modell nagyszámú kísérlet eredményének értelmezéséből bontakozott ki, s a kutatók az említett funkciók idegrendszeri alapjairól is rendelkeznek részleges ismeretekkel. A másik központi jelenség, a Williams-szindróma, az idegrendszer fejlődésének örökletes zavara (ám a jellegzetes pszichológiai tünetekkel szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi problémák is együtt járnak). Az egészében csökkent intelligencia mellett azonban a Williams-szindrómás személyek jó nyelvi és társas képességekkel rendelkeznek.
Szókincsük közel áll az életkoruknak megfelelő átlaghoz, ritka szavak ismeretében még kissé jobb is lehet annál. E személyek aktívak, beszédesek, és könnyen teremtenek kapcsolatot; az idegenektől nem félnek, nem zárkóznak el. Nyelvmegértésben jók, ám bizonyos nehézségeik vannak; a megértésnél is jobbak azonban produktív nyelvi képességeikben, illetve a nyelvtani szabályok megtanulásában és alkalmazásában.

Nyelvtani képességeik tehát épek, szókincsük viszont atipikus, amennyiben a ritka szavakat az átlagosnál hatékonyabban tanulják meg. A jó nyelvi képességekkel szemben áll a téri-vizuális kogníció súlyos elmaradása, mely alól érdekes módon kivétel az arcfelismerés. A Williams-szindrómás személyek vizuális észlelésében az átfogó struktúrák felismerése kevésbé sikeres, míg az egyes formák, mintázatok elemeit, apró részleteit jobban megragadják. A nyelvi és vizuális képességeik különbsége nem enyészik el a fejlődés során, hanem határozottan megmarad.

A két terület – a munkamemória, illetve a Williams-szindróma – úgy kapcsolódik össze egy kutatásban, hogy utóbbiban éppen az a két pszichológiai modalitás (nyelvi és vizuális) válik szét, amelynek megfelelő alrendszereket a munkamemória-modell is feltételez. Érdemes megemlíteni, hogy a munkamemória koncepciója a Williams-szindróma kutatásától függetlenül alakult ki. Sőt még azt is sikerült kimutatni a munkamemória-koncepció alkalmazásai során, hogy különböző típusú értelmi fejlődési problémák eltérő munkamemória-mintázatokkal járnak együtt. Williams-szindrómásoknál a téri-vizuális komponens gyengesége mellett a verbális munkamemória közelebb áll az átlagoshoz (például számterjedelmi teszttel – számjegysorozatok megjegyzésével – mérve).

A munka memória eredete

A rövid távú memória kifejezést mára egyre inkább felváltja a munka memória szakkifejezés, amit először a ’60-as években használtak. A munka memória modell megalkotásának alapja a következő kutatás volt: a kísérletben párhuzamosan végeztettek két olyan feladatot a kísérleti személyekkel, ami a munka memória működésén alapult. Az első feladat számterjedelmi feladat (3-6 elemű számsor megtanulása), a második feladat tanulási, következtetési feladat volt. Az eredmény szerint minimális teljesítmény csökkenés jelentkezett a párhuzamosan végzett feladatoknál.

forrás: Racsmány Mihály: A munkamemória szerepe a megismerésben

A gimnasztika meghatározása

A gimnasztika a mai értelmezés szerint az általánosan és sokoldalúan képző gyakorlatokat, a sportágak előkészítő, fejlesztő és szinten tartó gyakorlatait, valamint az ember természetes mozgásait foglalja magába. A gimnasztika a test kulturális mozgásos cselekvések rendszerében egy olyan testgyakorlati ág, amely az ember törzsfejlődése (filogenezise) során kialakult alapvető, elemi mozgásmintákat rendszerezi, e mozgások variációiból és kombinációiból összeállított gyakorlatokkal az ember motoros képességeinek megalapozását, fejlesztését, szinten tartását célozza meg (Metzing, 1996).

Az általánosan és sokoldalúan ható, a motorikus teljesítményt megalapozó, előkészítő és fokozó gimnasztika gyakorlatok sportágsemlegesek, sportágfüggetlenek, a sajátos sportági képzést segítő gimnasztikai gyakorlatok azonban sportágspecifikusak. A gimnasztika nem egy sportág elkötelezettje, nem egy sportág része, hanem minden sportág és a testnevelés is felhasználja mozgásanyagát, általánosan előkészítő és speciálisan felkészítő jelleggel. A gimnasztika gyakorlatok végrehajtásának technikáját, szabályait, törvényszerűségeit, kritériumait és követelményeit mindig a célul kitűzött, a szervrendszerekre kifejtett hatások elérése diktálja, determinálja.

A gimnasztika célja

A gimnasztika célja a gimnasztikai gyakorlatok tanítása-tanulása során olyan mozgáskészségek kialakítása, a motoros képességek olyan szintű fejlesztése, ami elősegíti az egészséges testi fejlődést, lehetőséget biztosít a mozgáskultúra fejlesztésére, a sportbeli teljesítményfokozásra, emellett felkelti, majd szilárdítja az aktív és rendszeres testedzés iránti érdeklődést (Hamar, 2001).

A gimnasztika feladatai

A gimnasztika gyakorlataival sokféle feladatot vagyunk képesek megoldani. Általános, speciális, közvetlen előkészítésre és felkészítésre egyaránt alkalmasak. A gimnasztika gyakorlatok, sokoldalú hatásuk miatt nélkülözhetetlenek valamennyi mozgáskészség kialakításában. A gimnasztika gyakorlatok alkalmazása a biológiai fejlődés és érés időszakaiban jelentősen segíti a legfontosabb mozgásformák tanulását, a motoros képességek megalapozását és fejlesztését. Általános és sokoldalú hatásuk miatt pozitívan hatnak az iskolai tanulók és a rekreációban résztvevők szervezetének egészséges, harmonikus fejlődésére, elősegítik mozgásműveltségük gyarapodását.


A gimnasztika fejlődési irányait napjainkban szerencsére már a sporttudományi kutatások eredményei határozzák meg. A gimnasztikában elengedhetetlen és permanens feladat a biomechanikai törvényszerűségek, a funkcionális anatómiai ismeretek és a legfrissebb izomélettani kutatási eredmények felhasználása. A motoros képességek fejlesztése minden sporttudományi részterületen (az iskolai testnevelésben, a sportágakban, a különböző rekreációs tevékenységformákban), továbbá a gimnasztika, mint tantárgy oktatásában is különös hangsúllyal bír.

A kisgyermekkortól, a serdülőkoron, az ifjúkoron, a felnőttkoron és a középnemzedéken át, az idősebb korosztály egészségmegőrző programjáig, megfigyelhetjük a gimnasztikai gyakorlatok hasznosságát, ha azokat tudatosan, szakszerűen és célorientáltan alkalmazzuk. Ha a pszichomotoros képességek, vagy általában a motorium fejlesztése, kiteljesítése, a mozgásműveltség gyarapítása a célunk, akkor a gimnasztikát általános értelemben használjuk, az alábbi területeken (4 terület):
- a kisgyermekek gimnasztikájában, az óvodások testnevelésében;
- a közoktatás és a felsőoktatás testnevelésében;
- testnevelési bemutatók és sportünnepélyek alkalmával;
- rekreációs céllal végzett testedzés alkalmával, Sport for All (Mindenki Sportja) foglalkozásokon, rendezvényeken.
Abban az esetben, ha kifejezetten teljesítményorientációs céllal használjuk a gimnasztikát a különböző sportágak területein, a gimnasztika speciális hatásaira építünk. Ezek a speciális hatásrendszerű területek a következők (5 terület):
- az élsportolók felkészülése, felkészítése (edzése) és versenyzése;
- a fegyveres testületek és a tűzoltók motorikus felkészítő munkája;
- a regenerációs folyamatok felgyorsítása;
- a sérülés utáni rehabilitáció;
- a cselekvéstanulási folyamat segítése.

Gyakorlat, gyakorlatfajták

Nagyon ritkán fordul elő izoláltan egy alapforma, inkább az alapformák kapcsolatával, sorozatával találkozunk gyakrabban. Ha két, vagy több alapformát meghatározott ütembeosztás szerint összekapcsolunk, akkor gyakorlatról beszélünk. Bonyolultsági foka, illetve szerkezete szempontjából a gyakorlat lehet egyszerű, összetett, többszörösen összetett. A legegyszerűbb változat, ha két alapforma kapcsolódik, ezt egyszerű gyakorlatnak nevezzük. Amennyiben legalább három alapforma, illetve két vagy több egyszerű gyakorlat kapcsolódik, úgy összetett gyakorlat jön létre.
Két vagy több összetett gyakorlat összekapcsolása többszörösen összetett gyakorlatot eredményez. Úgy is keletkezhet egyszerű vagy összetett gyakorlat, ha az alapformák egyidejűleg több ízület elmozdulásával jönnek létre.
A gimnasztika gyakorlatokat különböző szempontok, rendezőelvek alapján, az alábbiak szerint csoportosíthatjuk (a teljesség igénye nélkül):
- a külső és belső erők viszonya szerint,
- statikus gyakorlat,
- dinamikus gyakorlat;
- a formai jegyek alapján,
- határozott formájú gyakorlat,
- határozatlan formájú gyakorlat;
- a gyakorlat folyamatos végrehajthatósága alapján,
- zárt (ciklikus) gyakorlat,
- nyitott (aciklikus) gyakorlat stb.

A mozgásfejlesztés fontossága

A mozgásnak kiemelt jelentősége van a gyermek fejlődésében, képességeinek kibontakoztatásában, segíti az észlelést, a tapasztalatszerzést továbbá a beszéd egyik feltétele. Éppen ezért a mozgásfejlesztés is nagyon fontos már gyermekkorban. A szakemberek véleménye a mozgásfejlesztés céljait tekintve megegyezik (bár szakterülettől függően más módszerekkel dolgoznak).  Sok esetben a mozgásfejlesztés a gyógytornára épül. Így a mozgásfejlesztés gyakran felfogható egy komplex terápiaként, mely egy gyermek életének számtalan területére van jótékony hatással.

forrás: Forrás: Honfi László: Gimnasztika

A paleolit diéta arra az elméletre épül, hogy az emberi genom több mint 2,5 millió éve semmit sem változott, tehát genetikailag a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódra vagyunk programozva.

A paleolit diéta egy olyan gasztronómiai irányzat, amely célja a paleolit kori táplálkozás reprodukálása a mai viszonyok között. Mivel alkalmazása inkább életstílus, mint alkalmi diéta, így leginkább étrendnek tekinthető. Habár a különböző irányzatok hasonló alapokra épülnek, de kivitelezésben és elnevezésben mind hazánkban, mind külföldön vannak eltérések, és nincs hivatalosnak tekinthető változat. A paleolit táplálkozás célja az olyan, ún. civilizációs betegségek elkerülése, mint egyes érrendszeri betegségek (stroke, ischaemia), 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás. Követői szerint evolúciós szempontú étrendnek is nevezhető, mert evolúciós szempontból vizsgálta meg ember és táplálkozás illetve betegségek kapcsolatát a történelemben visszamenőleg egyes kutatások segítségével.

Egyre több orvos és természetgyógyász ajánlja betegeinek ezt az étrendet, és az e témában kifejtett munkásságom elismerésének tekintem a 2011-ben nekem ítélt Természet gyógyászatért díjat is. A paleolit étrend növekvő népszerűsége két dolognak köszönhető. Az egyik, hogy sokan ráébredtek már a mai, nyugati életmód tarthatatlanságára, csak nem látták a kiutat. A másik, hogy szemben más, pár hónapig tündöklő étrendi divatokkal, a paleolit étrend tudományosan megalapozott, a mindennapokban követhető, és legfőképpen, beváltja ígéreteit. A paleolit étrend hatására az emberek olyan, az élet elkerülhetetlen nyűgének tekintett krónikus panaszokból gyógyulnak fel, amelyekkel szemben nyugati orvoslás tehetetlen. Az a vágy vezérelt ennek a könyvnek a megírásában, hogy azokhoz is eljuthasson a paleolit gondolat, akik esetleg visszarettentek korábbi könyveim vastagságától és tudományosságától. De mi is ez a paleolit táplálkozás? A 20. század során drámai mértékben megváltozott a nyugati ember táplálkozása és életmódja, és ezzel olyan betegségek születtek, illetve váltak gyakorivá, amelyek korábban ismeretlenek voltak vagy kuriozitásnak számítottak.

A század során egyre több orvos és táplálkozáskutató kereste a kiutat a civilizációs betegségek járványából Rengeteg táplálkozási irányzat keletkezett, de mindegyik magában hordozta szemléleti korlátait. Eddig egyetlen irányzat sem próbálta az ember táplálkozását evolúciós története szempontjából megújítani. Bármelyik élőlényre, így az emberre is igaz, hogy sok millió éves evolúciója során tökéletesen alkalmazkodott a környezetében fellelhető élelmi anyagok emésztéséhez, ezért szervezete számára ezen élelmi anyagok fogyasztása optimális, az ettől való eltérés pedig megbetegedéseket okoz. Ha evolúciónk kétmillió évét 24 órának vesszük, a földművelés 5 000-10 000 éves időszaka 20 másodperc csupán. A földműveléssel az emberiség kényszerűségből olyan élelmi anyagok (gabonafélék, tej stb.) fogyasztására tért át, melyeket korábban soha nem fogyasztott, ezért szervezete ezeket a tápanyagokat nem tudja megfelelően feldolgozni. Az evolúciós tant sokáig csak a fajok keletkezésének vizsgálatára tartották alkalmasnak, majd a 1960-1970-es években az evolúciós szemlélet talaján rengeteg új tudományág született, amely az embert minden tekintetben evolúciójából próbálta megérteni. így jelent meg a humán etológia, az evolúciós lélektan vagy az evolúciós orvoslás. Utóbbi a mai civilizációs betegségeket az „össze nem illés" (mismatch) fogalmával magyarázza.

Egyszerűen szólva, a génjeinkbe kódolt környezet és táplálkozás egészen más, mint amiben ma élünk, és amit ma eszünk. A paleolit táplálkozás az evolúciós orvoslásból bontakozott ki, s tulajdonképpen a korrekt elnevezése evolúciós táplálkozástan lehetne. Nem véletlen azonban, hogy a paleolit táplálkozás megannyi teoretikusa nem arra a reménytelen vállalkozásra fecsérelte és fecsérli energiáit, hogy az akadémikus táplálkozástudomány erődítményét bevegye, hanem elsősorban a civilizációs betegségekben szenvedő emberek megmentését tekinti feladatának. A táplálkozástudomány, az étrendi ajánlások, a közegészségügy ugyanis bűzlik az élelmiszer-ipari és gyógyszeripari tőkétől, a paleolit táplálkozás irányzata mögött pedig nem áll tőke és hatalom, hogy hangját a korrumpált tudományban érvényesíteni tudná.

Végül fontosnak tartom megjegyezni, hogy a paleolit táplálkozásnak több irányzata van, ezek részkérdésekben vitatkoznak egymással. Az általam létrehozott irányzat újdonsága a koleszterinteóriával való teljes leszámolás, a civilizációs betegségek szisztematikus kutatása és a haladó orvostudományi kutatások legszélesebb körű integrálása.
A civilizációs betegségek oka a génjeink és táplálkozásunk közti össze nem illés. Ez a könyv segít abban, hogy mindenki megteremtse teste szükségletei és táplálkozása közt a harmóniát.

Mik is azok a táplálékkiegészítők?

A táplálékkiegészítők olyan készítmények, amelyek a normál étrend kiegészítésére szolgálak. Tartalmaznak extra tápanyagokat, mint például: vitaminok, ásványi anyagok, rostok, zsírsavak, aminosavak stb. A táplálékkiegészítők bevitele jótékony hatással lehet az emberi szervezetre, ha például a normál diéta valamiért nem képes az összes szükséges tápanyag  biztosítására. Sok vihart kavar a táplálékkiegészítők szükségességének kérdése, minden esetre a helyes táplálkozás és a meglelő tápanyag mennyiség elengedhetetlen az egészséges emberi szervezet működéséhez.

Forrás: Szendi Gábor: Táplálkozás kezdőknek minden, amit tudni akartál a paleóról, de nem volt időd megkérdezni!

A paprikáról

A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket. Az indiánok nemcsak ismerték, de termesztették is. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben, aki Kolumbusz második útján gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprikatípusokra. Afrikában, Ázsiában a spanyol és portugál kereskedők ismertették meg a paprikát a 16-17. században.

Szinte nincs olyan ember a világon, aki ne tudná, hogy a paprika az egyik legfontosabb C-vitamin forrásunk. Az sem ismeretlen előttünk, hogy ezt a vegyületet hazai Nobel-díjas kutatónk, Szent-Györgyi Albert vonta ki nagyobb mennyiségben pritaminpaprikából. Korábban a C-vitamint hosszú hajóutakon fogyasztották skorbut ellenes hatása miatt, manapság viszont antioxidáns, sejtvédő hatásával tűnik ki. A C-vitamin véd a szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint a rákkal szemben. Csökkenti a vérnyomást, emeli a HDL koleszterinszintet (jó), s megakadályozza a vérrögképződést.

Munkánk során bevezettünk egy szintetikus úton képzett biológiai értékmérőt, az „antioxidáns sűrűség”-et, mely egyes élelmiszerek (például gyümölcsök, zöldségek) antioxidáns kapacitását adja meg 1 Kcal vonatkoztatva. Megmutatja, hogy egy kilokalória élelmiszer elfogyasztása mennyi antioxidáns „felvétellel” egyenértékű. Biológiai érettségben lévő piros bogyószínű hazai paprikafajták összes antioxidáns kapacitását, C-vitamin tartalmát mértük, s a mért mutatószámokból meghatároztuk azok „antioxidáns sűrűségét” is.

A paprika, mint antioxidáns forrás

Közismert, hogy a paprika legismertebb antioxidáns komponense a C-vitamin. Mára már azt is tudjuk, hogy a C-vitamin mennyisége érés előrehaladtával fokozatosan növekszik, így az érett paprikabogyókban több található, mint a zöld termésekben (Markus et al
., 1999). A friss étkezési paprika C-vitamin tartalmát fajtától függően 150-250 mg/100 g-ra becsülik, s ezáltal az egyik legfőbb C-vitamin forrásunknak tekinthetjük. Humánkísérletekből kiderült, hogy C-vitamin jelenléte megakadályozza a gyomorban a rákkeltő nitrozaminok képződését, melyeknek szerepük lehet a gyomorrák kialakulásában.

A C-vitamin-hiány kapcsolatban van a nyelőcső- és gégerákkal is, ugyanakkor ezen betegségek két hajlamosító tényezője, a dohányzás és az alkoholfogyasztás is kimerítheti a szervezet C-vitamin-tartalékait. A vitamin fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében. Bár vírus- és baktérium-ellenes hatása is bizonyított, főhatását az immunrendszer működés fokozásán keresztül fejti ki. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a C-vitamin védelmet nyújthat az időseknek a légzőszervi megbetegedésekkel szemben, mivel gátolja a hisztamin felszabadulását, és megakadályozhatja az allergének (pl. virágpor, állati szőr) kiváltotta gyulladáskeltő anyagok hatását a szervezetben. A C-vitamin enyhítheti a nátha tüneteit és siettetheti a gyógyulást (Pauling, 1971), de a betegség megelőzését nem képes megakadályozni.

C-vitamin-készítmények védelmet biztosítanak a szürke hályog ellen. Az ajánlott napi C-vitamin mennyiség 60-65 mg, dohányosoknak legalább 110 mg. Mai álláspont szerint a legtöbb szakember napi 200 mg C-vitamin-mennyiséget tart optimálisnak; ennél nagyobb adagok különböző betegségek kezelésére szolgálnak. Újabb tanulmányok azt sugallják, hogy 500 mg-ot kell fogyasztanunk naponta. Ez a mennyiség látványosan csökkenti a rákos megbetegedések, a szív- és érrendszeri problémák, a halálozás kockázatát. Pauling és munkatársai szerint napi 10 gramm C-vitamin feltűnően növeli a rákos betegek túlélési idejét. A „feleslegben” bevitt C-vitamin vízoldható vitamin lévén könnyen távozik a szervezetből. Ezért hallani olyan nézeteket, miszerint a világ legdrágább vizeletét állítjuk elő többlet C-vitamin fogyasztással. Dr. Michael Colgan kísérletet indított el annak megállapítására, hogy mennyi az a C-vitamin bevitel, melynek elfogyasztásával a felesleges vitamindózis elkezd kiürülni az emberi szervezetből.

Nagy létszámú csoporton végzett vizsgálata szerint a páciensek 1-nél 1,5 g, a páciensek több mint felénél 2,5 gramm, s akadtak olyan kezeltek is, akiknél 5 grammnyi C-vitamin elfogyasztása indította el a felesleges C-vitamin többlet kiválasztását (Lenkei, 2005). Egyes felmérések szerint a napi 10 mg C-vitaminnál kevesebb fogyasztás skorbutot okozhat, 50 mg-nál kevesebb pedig növeli a szívbetegségek kockázatát, a szürke hályog kialakulásának gyakoriságát. A nagyobb mennyiségben elfogyasztott C-vitamin káros hatásról is jelentek meg hírek, miszerint elősegíti a vesekőképződést, hasmenést és gyomorpanaszokat okoz, de ezeket az állításokat a tudomány még nem tartja megalapozottnak.

Paprika a C-vitamin bomba

A citrom és a kiwi magas C-vitamin tartalma ismeretes, ám van egy jóval kevesebbet emlegetett, de szintén nagyon hasznos és magas C-vitamin tartalmú növény, a paprika. Nem csak ízletes és számos módon elkészíthető zöldség, de magas C-vitamin tartalma miatt nagyon hasznos is. Így ha inkább zöldség, mint gyümölcs pártiak vagyunk, tegyük le voksunkat a paprika mellett és biztosítsuk vele C-vitamin szükségletünk egy részét.

forrás: Veres Zsuzsanna - Fári Miklós Gábor: Pirosra érő paprikatermések antioxidáns sűrűsége

Fejlődési krízisek vizsgálata egyetemisták körében

Erikson nyomán megkülönböztetünk fejlődési és akcidentális (vagy esetleges) kríziseket
(Erikson, 1963; Bakó, 1996; Hajduska, 2001a,b; Telkes, 1997). A fejlődési krízisek olyan, hosszabb fejlődési szakaszokhoz kapcsolhatóak, „amelyek során az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges, a fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások” (Bakó, 1996. 27. p.). Egy fejlődési szakasz, mint például a serdülőkor vagy a fiatal felnőttkor, lehet önmagában véve is kritikus (bár nem feltétlenül az), illetve talajt teremthet az akcidentális krízisnek (Hajduska, 2001a).

A kríziseknek pozitív oldaluk is van: Erikson (1991) szerint az egyes életszakaszok kríziseinek megoldása vezet a fejlődéshez, a krízis tehát a fejlődés feltétele. Amenynyiben a személyiség egyensúlya a krízis megoldásával magasabb szinten áll helyre, kreatív krízisről beszélhetünk (Telkes, 1997). A krízis megoldása ugyanis gazdagítja a személy problémamegoldó (coping) stratégiáit, azaz várhatóan a nehézségekkel sikeresebben fog megbirkózni a jövőben. Telkes (1997) kiemeli azt is, hogy a fejlődési krízisek esetében több lehetőség van preventív intézkedésekre, illetve a mentálhigiénés ellátás megtervezésére, mint az akcidentális krízisek tekintetében. Tanulmányunkban az egyetemisták között megjelenő jellegzetes fejlődési kríziseket, vagyis az életkori fejlődési feladatokban való nehézségeket, elakadásokat, valamint a köztük fennálló összefüggéseket kívánjuk feltérképezni.

Serdülő- és ifjúkori fejlődési krízisek
A következőkben egyenként áttekintjük az előbb felsorolt, szerzők szerint más és más módon csoportosított krízisfajtákat. Jelen tanulmánynak nem célja a krízistípusok részletes elemzése, a háttérben álló okok pontos feltárása; rövid leírásuk ugyanakkor segíti a vizsgálat eredményeinek értelmezését. Ebből a célból a különböző krízisek egyetemistákkal kapcsolatba hozható aspektusait emeljük ki.

A teljesítménykrízis lehet valódi, önmagában vett krízis is, de előfordulhat, mint valamilyen más probléma indikátora. Súlyosabb teljesítményzavar mögött önértékelési zavar, identitásválság vagy családi nehézségek húzódhatnak meg. Átmeneti teljesítményzavar azonban lehet a fejlődés velejárója is (Hajduska, 2001a,b). A teljesítmény krízisei közé tartozhat a saját képességek helytelen megítélése és az iskola és pályaválasztás döntéseinek problémái (Steinberg, 1989). (Az előbbi egyébként az önértékeléssel, az utóbbi pedig a pályaválasztással kapcsolatos krízisekkel van összefüggésben.) Vikár (1999) a teljesítménykrízisnél a – korábban jó tanuló serdülőnél fellépő – tanulásra való képtelenséget, a figyelem szétszórtságát vagy a vizsgától való félelmet nevezi meg. A teljesítménygátlás többek között lehet a depresszió tünete; lehet a szülőkkel szembeni rejtett dac kifejezése vagy félelem az azonosítástól a túl sikeres szülővel szemben. A teljesítménykrízis gyakori megnyilvánulási formái: évközi teljesítési gondok, fokozott szorongás, teljesítménygátlás, vizsga- és félévhalasztások, vagy önértékelési problémák (Hajduska, 2001b).

A szociális gátlás a társak közé való beilleszkedés nehézségét jelenti, melynek eredményeképpen magányosság alakul ki (Hajduska, 2001a). Vikár (1999) ide sorolja a kapcsolatteremtés nehézségeit, a társasági gátlásokat, a túlérzékenységet; és általánosságban „gátlásosságról” beszél.

Az autoritáskrízis a lázadás kiélezett formája (Hajduska, 2001a). Jellemzi a társadalmi értékek elutasítása, a sorozatos szabályszegések, esetleg csatlakozás szélsőséges csoportokhoz. Autoritáskrízisre utalhatnak a teljesítmény és a beilleszkedés zavarai, illetve a drogfogyasztás. Alapjainál azonban egy egészséges fejlődési tendenciát, a szülőkről való leválási folyamatot is megtaláljuk, amelyben túlságosan kiéleződött a függőségi igény és az önállóság közötti konfliktus (Lust, 2000). A tekintély elleni lázadás enyhe formája Vikár (1999) szerint is általános jellemzője a serdülőkornak; kiéleződése (például társadalmi szabályok nyílt megtagadása, iskolakerülés, csavargás, lopás) azonban már komoly krízisnek tekinthető.

A pályaválasztási elköteleződés Marcia (1994) kutatásában az elért identitás egyik fontos aspektusa. Ritoók és munkatársai (1998) egyetemistákkal végzett kutatásukban azt tapasztalták, hogy a harmadik évfolyam során „pályaszocializációs hullámvölgybe” kerülnek a hallgatók: ekkor elégedetlenebbek, kritikusabbak a választott szakkal, a képzéssel szemben. Mindez, úgy tűnik, a korábban megalkotott, idealizált pályakép szertefoszlásának következménye, és egyben előfeltétele annak, hogy a pályáról kialakult valóságos ismeretek fényében újra elköteleződhessenek.

A vegetatív tünetképzésről Vikár (1999) ír részletesebben. E krízisforma megnyilvánulásait vegetatív neurotikus tüneteknek nevezi; ide sorolja a fejfájást, a szédülést, a verejtékezést, a szívszúrás és szívdobogás érzését is. A tünetek mögött ezekben az esetekben valamilyen aktuális életesemény, vagy egy olyan élethelyzet áll, amely tar- tós feszültséget és szorongást okoz. Hézser (1995) a krízisek folyamatának leírásakor szintén utal arra, hogy hosszú ideje fennálló krízisállapot esetén a feszültség, illetve annak elfojtása pszichoszomatikus megbetegedéseket eredményezhet.

A depresszió enyhe formája a leggyakrabban előforduló pszichológiai probléma a serdülők között. Ennek egyik oka lehet a gyerekkortól elszakadás, a szülőktől eltávolodás fájdalmas megélése. A serdülőkorban a depresszió gyakran burkolt formában jelentkezik; így például tanulmányi visszaesésként, lustaságként, közönyként, a kapcsolatok beszűküléseként, és ennek következtében magányként. Kisebbségi érzések, aggodalmaskodás, önvádlás szintén depressziót jelezhetnek. Ezek a problémák persze létezhetnek a depresszió mellett, attól függetlenül is (Steinberg, 1989; Vikár, 1999). Egyetemisták körében végzett felmérések alapján Steinberg (1989) rámutat, hogy a serdülő- és a fiatal felnőttkor az élet legmagányosabb szakaszai közé tartozik. Oka az lehet, hogy ebben a korban az igény az intimitásra már megjelent, de az ezt kielégítő társas kapcsolatok kialakítása még nem sikerült. Ez a probléma leginkább az egyetem megkezdésének első hónapjaiban jelentkezik. A kapcsolatok kialakítását az egyetemi képzési rendszer is megnehezíti: a korábbi, szabályozott tanrendet követő képzés kevesebb egyéni szabadságot engedett meg, ám a mozgás lehetőségének korlátozottsága miatt könnyebben kialakulhattak állandó baráti csoportosulások, közösségek. A rugalmasabb kreditrendszer bevezetése viszont a „társas magány” elterjedésének kedvez (Ritoók és Vajda, 1999).

A párkapcsolati elköteleződést az intimitásra való képesség kialakultságának mértéke jelentősen befolyásolja. Az elköteleződés, a felelősségvállalás és a kölcsönösség egyaránt fontos aspektusai a felnőttkori társas kapcsolatoknak (Lust, 2000).

A nemi identitás krízise a nemi identitás felvállalásának elakadása. Olyan esetekben léphet fel, amikor a szexualitás beépítése a személyiségbe, a nemiséggel kapcsolatos értékek és erkölcsi szabályok felülvizsgálása vagy a párkapcsolathoz való viszonyulás átgondolása akadályoztatott, zavart szenved. Mint már említettük, Lust szerint a saját testhez való viszonyulás megváltozása a serdülőkor egyik fő feladata: a személy, „ha tetszik, ha nem, a serdülés folyamán kénytelen magát nőként vagy férfiként meghatározni” (2000. 447. p.).

Az elszakadás a szülőktől és az autonómia alakulása szorosan összefügg. Steinberg (1989) definíciója szerint az autonómia az egészséges értelemben vett függetlenség megalapozását jelenti. Legfontosabb formái a szülőktől való érzelmi függés csökkenése, az önálló döntések meghozatalának képessége, a személyes értékek és erkölcsi normák kialakítása. Az első tulajdonképpen az érzelmi autonómia, más szóval a függetlenség elérése a közeli kapcsolatokban. Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon a legtöbb egyetemista esetében az érzelmi elszakadást megnehezíti a szülőktől való anyagi függés fennmaradása. Ez a helyzet gyakran vezet a gyerekszerep konzerválódásához; a kapcsolatot a szülővel nem sikerül felnőtt jellegű kapcsolattá alakítani, ami korlátozza az autonómia kibontakozását is (Rajnai, 1992).

Az önértékelés válsága a legtöbb esetben kisiskolás korban jelentkezik először; serdülőkorban éri el csúcspontját, „és egészen addig tart, amíg a gyerek meg nem tanulja elfogadni saját korlátait, és e korlátok ellenére a legtöbbet kihozni önmagából” (Wagner, 2000. 100. p.). Az elért identitáshoz hozzátartozik az önbizalom és a kompetencia érzése (Atkinson és mts, 2001). Az önértékelési problémák szorongáshoz is vezethetnek, megjelenhetnek továbbá a társas kapcsolatok zavaraiban is (Cole, M. és Cole, S. R. 1998). A kisebbrendűségi érzés oka lehet az előnytelen (vagy annak gondolt) külső is.

Az életkor sajátosságai

Minden életkor rendelkezik rá jellemző, mással össze nem téveszthető sajátosságokkal. Ilyen a fiatal életkor dacossága és az önmegvalósítás vágya vagy az időskor higgadt letisztultsága. Az életkor nem csak az ember éveinek számát határozza meg, hanem habitusát és a világhoz és környezetéhez való hozzáállását is. Sőt, az életkor hatással van az etikett szabályaira is és fordítva. Az életkor mindent befolyásol, személyiségünket, vágyainkat, életünket.

Forrás: Kézdy Anikó: Fejlődési krízisek vizsgálata egyetemisták körében

Az egyedi önéletrajzi emlékek elbeszélési módja és téri megjelenítése

A specifikus emlékek természetét két irányból vizsgáljuk:

1) Az egyedi emlék elbeszélési módja és az emlék epizodicitása
Önéletrajzi Interjú helyzetben ((Levine et al., 2002; magyar adaptáció Szőllősi, Büki és Kónya, 2010), gyűjtött emlékek másodlagos elemzésével kidolgoztuk az emlékezeti elbeszélés epizodikus koherenciájának mutatóit(mint pl. nyomatékosítás; mentalizáció; az elbeszélés hangsúlyai; idői, kauzális kifejezések), amit egybevetünk az interjú epizodicitás mutatójának pontértékeivel. Arra keressük a választ, hogy az emlékezeti rekollekció ereje miként tükröződik az elbeszélésben. A vizsgálat résztvevői fiatal és középkorú személyek.

2) Az egyedi emlék téri megjelenítése
Az emlék a személyek által megítélt természetére kidolgozott MCQ skálát (Memory Characteristics
Questionnaire; Johnson és munkatársai, 1988) úgy módosítottuk, hogy elemezhetővé váljon az egyedileg kidolgozott emlék konstruálásában megjelenő emlékezeti- és téri perspektíva. A skála kitöltése alkalmasnak bizonyult az egyedi emlékek megmozgatására. Ezt követően arra kértük a személyeket, hogy képzeljék maguk elé az elbeszélt esemény egy szabadon választott pontját – majd kérdéseket tettünk fel a téri viszonyokat illetően. A szubjektív ítéletek és az emlék leírásából nyert nyelvi markerek alapján értékeljük a téri reprezentáció személyes természetét, kapcsolatban az emlékezeti perspektíva beleélő- illetve rálátó szubjektív megítélésével. Adataink igazolják a mentális téri modell és ebben az egocentrikus perspektíva megjelenését az egyedi-, pecifikus emlékek esetében. A vizsgálat résztvevői fiatal felnőtt személyek, és online kérdőíves eljárást alkalmaztunk.

Fiatal felnőttkori memória - emlékek élénksége: élmény és elbeszélés

Önéletrajzi emlékeink szempontjából kitüntetett szerepe van a fiatal felnőttkornak, a 20 és 30 éves kor között történt eseményeknek. A jelenség robosztusnak mondható eltérő eszközökkel/módszerekkel végzett vizsgálatok és különböző kultúrák tükrében is (lásd bővebben Conway, 2005 áttekintő tanulmányát): idős személyek ebből az időszakból idézik fel a legtöbb eseményt hívóingerrel segített és szabad felidézési helyzetben is (lásd például Rubin és munkatársai, 1986; Fitzgerald, 1992). Ezt hívjuk reminiszcencia-hatásnak. 29 középkorú (45-60 éves) személy bevonásával vizsgáltuk a fiatalkori egyedi önéletrajzi események különböző jellemzőit. Habár több korábbi vizsgálat igazolta, hogy fenomenológiai (szubjektív) szinten a fiatal felnőttkori emlékek kapnak a legnagyobb mértékben személyes, érzelmileg hangsúlyos, jelentős, élénk stb. jelzőket (lásd például Rybash és Moanghan, 1999; Demiray és munkatársai, 2009), ismereteink szerint nem történt olyan vizsgálat, amely az emlékből kiemelhető tartalmakra koncentrált. Az Önéletrajzi Interjú módszer (Levine és munkatársai, 2002) segítségével egyedi önéletrajzi események felidézését kértük a vizsgálati személyektől öt különböző életkori periódusból: gyermekkor, kamaszkor, fiatal felnőttkor, későbbi felnőttkor és elmúlt egy év. Majd független bírálók pontozták az előhívott eseményeket az emlékezeti tartalom alapján. Arra kerestük a választ, hogy a bírálók szakértői ítélete alapján a fiatalkori emlékek (szemben a többi életkori szakaszból előhívott eseménnyel) valóban eltérést mutatnak-e a következő szempontok mentén: az esemény időpontjának és helyszínének meghatározása, perceptuális-szenzoros részletek gazdagsága, valamint az érzelmi és gondolati tartalmak részletessége. Eredményeink alapján, habár a vizsgálati személyek szubjektíven valóban élénkebbnek ítélték az ebből a periódusból felidézett emlékeket, az elbeszélésből kiemelhető tartalmak alapján az élénkség kevésbé egyértelmű képet mutat.


Az önkéntelen emlékezet mérési problémái és formái

Az önkéntelen önéletrajzi emlékezet a személyes élmények tudatosan átélt, ám nem akaratlagosan előhívott, spontán módon történő előhívása. Kutatásunk célja kettős volt, egy módszertani szempontból nehezen vizsgálható jelenségkör mérésének fejlesztése és az önkéntelen emlékek előhívási folyamatának elemzése.

1. A szakirodalomra támaszkodva kidolgoztunk egy programozott, csoportos Crovitz-féle hívószavas eljárást, amelyhez a hívószavakat előkísérlet alapján válogattuk össze (36 személy). Azt tapasztaltuk, hogy ez a metodika hatékonyan képes önkéntelen emlékeket is előhívni. Eredményeink alapján megkülönböztettünk szemantikus (fogalmi), epizodikus (kontextuális) és implicit (perceptuális-érzelmi) asszociációs formákat. Az önkéntelen emlékek spontaneitása és általánosan tapasztalt gyorsasága ezekre az asszociációs folyamatokra vezethető vissza.

2. A hívószavas eljárás eredményeit megerősítette a Bernsten nyomán alkalmazott napló-eljárás (8 személy).

Mindkét vizsgálatban alkalmaztuk egy ún. „emlékezeti út-leírást”, amely által sikerült a stratégiai és az önkéntelen előhívás lépéseit elkülöníteni, ezáltal betekintést kaptunk az emlékezeti előhívás folyamatába. Megkülönböztettük a.) a szándékos emlékből kibontakozó önkéntelen emlékezeti előhívást; b.) az önkéntelen emlékből kibontakozó stratégiai előhívást; és c.) az önkéntelen emlékláncot. Azt az általános következtetést vontuk le, hogy az önkéntelen emlék mint konkrét „emlékezeti forma” úgy tűnik, nem létezik, az előhívási folyamat az, amely önkéntelen módon történik ám nem egységes módon fut le.

Memória az emléktár

Tudták, hogy az emlékezés folyamata három különböző részre osztható? Az első a kódolás, azaz az információ befogadása, feldolgozása és kombinálása. A memória, a tárhelyre való mentés, tehát a tárolás, a második (azaz a kódolt információ tartós regisztrálása). A harmadik pedig az előhívás, azaz az eltárolt információ felidézése valamely inger hatására a memória tartományaiból. Amennyiben a memória nem tenné meg ezt a három lépcsős folyamatot nem lennének emlékeink és tudásunk sem raktározódna el.

Forrás: Sárkány Kinga, Szabó Eszter , Kónya Anikó: Absztrakt

A sakk története Ürmös Gyula visszaemlékezésében

A sakk az emberi szellem által alkotott legkiválóbb játék, amelyet sportszerűen is lehet űzni. A sakkjáték sok évszázados története folyamán mind nagyobb népszerűségre tett szert. Olyan játék, amelyet másfélezer év óta a világ valamennyi népe elfogadott és magáénak vallott.Elsőrendű nevelő eszköz, az önnevelés, az egyén és a társadalom nevelésének kitűnő eszköze. Növeli az emlékezőtehetséget, a képzelőerőt, önmegtartóztatásra, fegyelmezettségre nevel. Ezek mellett még szórakoztat is. A fárasztó munka után igazi télüdülést jelent, változatosságával leköti a figyelmet.

A sakkjáték keletkezéséről számtalan monda kering. A legrégibb írásos emlékek Indiából származnak. A játék neve "csatur anga" (hindu hadsereg). A nagyon unatkozó indiai herceget egy alattvalója ajándékozta meg a sakkjátékkal. A herceg megkérdezte a feltalálót, milyen jutalmat kíván. A feltaláló azt kérte, hogy adjanak a sakktábla első mezejéért egy szem búzát, a másodikért kettőt, a harmadikért négyet és így tovább. Mindegyikért kétszer annyit, mint az előzőért. A herceg elcsodálkozott a szerény kívánságon, úgy gondolta, hogy nem lehet több néhány zsák búzánál, s megparancsolta a kérés teljesítését. Nagy volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a kívánság teljesítéséhez nem elég az akkori ismert világ összes búzája. 17896866408531581975=20 jegyű szám.

Hazánkban az 1700-asévek második és az 1800-as évek első felében lehet nyomon követni a játék megjelenését. Városunkban, Mezőkovácsházán a sakk megismerése, szűk körben történő művelése a század elejére tehető. A település mezőgazdasági jellege nem kedvezett a szellemi játék széleskörű megismerésének, elterjedésének. írásos források nincsenek, azonban volt szerencsém ismerni néhány 1800-as években született idős embert, akikkel még játszottam is az 50-es években Dr.Reneczéder Lajos (orvos), Dr. Harsányi László (szolgabíró), Dr. Kozma Gyula (jogász).

A velük folytatott beszélgetés bizonyítja, hogy a játékot szűk körben ismerték és művelték is. A település gazdasági és társadalmi fejlődése a 20-as 30-as években – a környező településekhez viszonyítva- felgyorsult. Egyre élénkebb kereskedelmi és ipari tevékenység jelenik meg. Jelentős számú zsidó család települ le. A polgáriasodás megindul. A község közigazgatási központ lett, szolgabíróság működik, ipari tanonciskola kezdi el az oktatást. Ezek a változások kedveznek a sakkjáték szélesebb körű megismerésének, elterjedésének. Megépül az iparosok háza ipartestület (jelenlegi bútorbolt). Megalakul és jelentős létszámmal rendszeresen működik a Katolikus Szegényegylet. A kedvező feltételek eredménye, hogy a 30-as 40-es években már szélesebb körben művelik a játékot. Azonban továbbra is a zártaág jellemzi. A településen belül különböző közösségek (pl. Katolikus Szegényegylet) szórakozási céllal játszák. 1945-ig a legismertebb művelői: Iglói Béla (tanító) Balda Mihály (cipész) Drégely Béla (tanító) Takács Balázs (szabó) Wagner László (tanító) Józsa Lajos (gazdálkodó) Szöllősi Ferenc (tanító) Oláh András (műköves) Hedvig Lajos (fodrász) Balda György (kovács) Pasek Lajos (cipész). A felsoroltakon kívül még lehettek más sakkozók, ismeretem lehet, hogy hiányos. Módosítást köszönettel veszem.

A II.világháború után -1945- a sakkélet is újjá éled. Mozgatója Hedvig Lajos fodrász. Orosházi, szegedi működése során elméleti ismereteket is szerzett, s így a település első számú sakkozójává vált a még ma is élő fodrász. Alkalmi versenyeket rendeztek a környező településekkel, és kapcsolatot teremtettek. A fiatalok körében az elméleti képzést megszervezi és vezeti. Új arcokkal bővül a sakkozók köre. Kocsán Dezső (kereskedő) Izsák Mihály (gazdálkodó) Kocsányi Antal (MÁV dolgozó) Sipos Béla (hivatalnok) Krizsán József (postai dolgozó) Kálmán Antal (MÁV dolgozó) Izsák Péter (gazdálkodó) Hittmann László (könyvelő) Oláh István.
Az 1948-as politikai fordulat nem kedvezett a sakkozás fellendülésének. Az államosítás, az ipartestület megszűntetése helyiség gondot okozott. A sakkozók többsége foglalkozásukat tekintve nemkívánatos polgári réteghez tartozott. Az öntevékenység eredményeként Takács Balázs szabó bocsátott a sakkozás rendelkezésére egy helyiséget, melyet Hedvig Lajos fodrász rendezett be sakkasztalokkal. (A mentőállomás melletti épületben).

Azonban a hatalom bizalmatlan. Az összejövetelek mögött szervezkedést vélt. A működést betiltják. Az 50-es években a korcsmás, a Priskin vendéglő, később a Kacsa, a Cukrászda (jelenleg Farkas Szilárd üzlete) ad helyet a sakkozóknak. 1960-ban átadják a Művelődési Központot, és itt nyernek elhelyezést a sakkozók. Nehezen szokták meg az új helyet, a vendéglő és a cukrászda melegebb légkört nyújtott. A sakkélet beindításában jelentős támogatást nyújtottak: Kocsán Dezső (kereskedő) Veszely József (osztályvezető) Balda Mihály (cipész) Dr. Szabó Imre (orvos) Macsányi Antal (MÁV dolgozó) Krizsán József (postai dolgozó) Pasek Lajos (cipész) Izsák Péter (boltvezető)
Megalakult a járási Sakkszövetség, amelynek elnökéül engem választottak, amit a 70-es évek végéig betöltöttem. 1963-ban szerveztük meg első alkalommal Mezőkovácsháza egyéni bajnokságát.

A logikai játékok legjobbjai

Nekem személy szerint a logikai játékok szavak hallatán a malom és a sakk ugrik be azonnal. Előbbivel számtalanszor játszottam gyermekkoromban a szüleimmel, utóbbinak a család férfitagjai voltak igazi szerelmesei. Felnőtt fejjel elgondolkozva rajta, hogy miért rajongtam annyira a logikai játékok eme örökbecsűjéért, rá kellett jönnöm, hogy azért mert nem csak szórakoztató volt, de el is lehetett benne fáradni! A logikai játékok legnagyobb előnye, hogy olyan szellemi teljesítményre, taktikázásra, előrelátásra sarkallja az embert, amire kevés kikapcsolódási forma képes.

Forrás: Ürmös Gyula: A sakk története ürmös Gyula visszaemlékezésének tükrében Mezőkovácsházán (visszaemlékezés).

Demencia (szellemi hanyatlás, mentális hanyatlás)

A demencia nem egyetlen betegséget jelölő diagnózis, hanem a megjelenésében, tünettanukban hasonló betegségek gyűjtő kategóriája, tünetegyüttest jelöl. Ez a tünetegyüttes minden körülmények között kóros állapotot, azaz betegséget jelent, tehát orvosi kategória. Demenciának, vagy szellemi hanyatlásnak nevezzük az értelmi képességek, tehát az emberre jellemző, magasan szervezett idegrendszeri funkciók összetett károsodását, hanyatlását. A minden körülmények között jelenlévő emlékezetzavar mellett számos egyéb panasz, tünet és működésromlás észlelhető. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? A feledékenységen kívül sokszor számos egyéb tünet jelzi a gondolkodás, a beszéd, a mozgás romlását, a társuló pszichés és magatartás változást. Ez a többszörös működészavar
egyértelműen károsítja a megbetegedett ember hétköznapi életét és társas viszonyait.

Eleinte csupán az enyhe kognitív zavarnál részletezett kismértékű feledékenység jelentkezhet, mely később azonban a környezet számára is feltűnővé válik. A feledékenység súlyosbodik, a beteg egyszerű dolgokat is képtelen megjegyezni, a közelmúlt eseményeire hiányosan emlékszik vissza, végül elvész a tanulás képessége. Csökken az aktuális dolgokra vonatkozó ismeretanyag, mindemellett a régebben tanult és átélt dolgokra való visszaemlékezés képessége sokáig megmaradhat. Romlik a figyelem és a koncentráció, károsodik az összetett feladatok (pl. főzés, vásárlás, öltözködés) megtervezésének, áttekintésének és végrehajtásának a képessége. Az érzelmek fokozatosan elhalványulnak, érdektelenség vagy felszínesség lép a helyükre. A kognitív vesztességeket gyakran depresszió súlyosbítja. Előfordul, hogy a hanyatlást magatartásváltozás takarja el. Ilyen lehet pl. a kritikai készség csökkenése, a hétköznapi viselkedési normák figyelmen kívül hagyása, az erkölcsi ítélőképesség és belátási készség hanyatlása.

Ha a betegség tovább romlik, elvész az önálló életvitel képessége, ilyenkor a betegek már saját adataikra sem emlékeznek pontosan, családtagjaikat időnként nehezen tudják megnevezni, gyakran nincsenek tisztában a dátummal, hónappal, évszakkal, ill. azzal, hogy éppen hol tartózkodnak.

Később már nem képesek felmérni a körülöttük zajló eseményeket, elvész a számolás képessége. Ebben a stádiumban gyakran téveszmék vagy hallucinációk jelentkeznek (pl. azzal vádolják családtagjaikat, hogy meglopják vagy becsapják őket, látomásokról, vagy idegen emberek rosszakaratú tevékenységéről számolnak be), szorongás, vagy teljes érdektelenség, a kezdeményezőkészség hiánya észlelhető. Gyakori tünet a nyugtalanság, ami ismételt cselekedetekből, járkálásból, túlzott beszédkésztetésből, szavak, vagy mondatok ismételgetéséből, olykor agresszivitásból állhat.

A betegség utolsó szakaszában a beszéd képessége teljesen elveszhet, elvész a széklet-és
vizeletürítés ellenőrzésének a képessége, az agy nem képes tovább a test vezérlésére, a betegek mindenben ellátásra szorulnak. Az érintettek tolószékhez majd ágyhoz kötötté válhatnak. Láthatjuk tehát, hogy a feledékenységen kívül számos egyéb tünet (a beszéd, a figyelem, a mozgás, feladatmegoldás romlása, depresszió, nyugtalanság, szorongás, változó hangulat, hallucinációk, téves eszmék jelentkezése) jellemezheti a demencia tünetegyüttesét. Sokszor nem is jól meghatározható tünetekről van szó, a hozzátartozók csupán annyit vesznek  észre, hogy családtagjuknak megváltozott a viselkedése, megváltozott a személyisége, már nem az az ember, aki korábban volt.

A demencia elfordulása 65 éves korban kb. 1%, ez az érték ötévente megkétszereződik. A 65 évesnél idősebb emberek között összességében kb. 10%-ban fordul elő. A demencia tünetegyüttesét számos szempont szerint lehet csoportosítani (pl. a betegek életkora, az állapot súlyossága, az érintett idegrendszeri struktúrák, az előtérben álló tünet, a kórok, a kórkimenetel stb. alapján).

A demencia tünetegyüttesének hátterében a leggyakrabban (kb.60-70%-ban) Alzheimer-kór áll. A betegséget Alois Alzheimer (1864-1915) német pszichiáterről nevezték el, aki először írta le a tünetegyüttest 1907-ben. Az Alzheimer-kór elsődlegesen a központi idegrendszert érintő, ismeretlen eredetű, az idegsejtek pusztulásával ill. elfajulásával járó, előrehaladó szellemi hanyatláshoz vezető betegség. Kóreredete tisztázatlan, valószínűleg nem egyetlen okra vezethető vissza. Öröklődő, genetikai tényezők mellett különböző idegsejten belüli és idegsejtek közötti kémiai anyag kóros biokémiai szerepe is bizonyított a betegség kialakulásában.

Tünetei a demenciáról szóló általános részben leírtaknak felel meg, néhány különleges  sajátsággal. A mozgás, a gesztikuláció, a beszéd tempója és kifejező ereje például sokáig megtartott lehet, még súlyosabb gondolkodási-és memóriazavar mellett is. Ugyanakkor viszonylag korán károsodik az olvasás, írás, számolás, a tárgyak felismerésének és használatának képessége. Lefolyása általában bizonytalan kezdetű, az enyhe tünetek kezdete többnyire csak visszamenőleg állapítható meg. A betegség általában krónikusan rosszabbodó lefolyást mutat, a tünetek és a funkciózavarok súlyosbodása az évek során fokozatosan, szinte észrevétlenül történik. Mindez nem jelenti azt, hogy az állapot súlyosbodása minden esetben teljesen egyenletes, kisebb állapotrosszabbodásokat hosszabb-rövidebb egyensúlyi időszak is követhet, a kórkimenetel időbeli lefolyásának pontos megbecslése tehát nem lehetséges.

A diagnózis felállítása az esetek jó részében nem könnyű. Teljesen bizonyos diagnózist csak halál után, az agy kórszövettani feldolgozása során lehet felállítani. A tünetek alakulása és a különböző vizsgálati eredmények alapján azonban kb. 80%-os biztonsággal tudjuk a betegek esetében is valószínűsíteni a betegséget (lásd részletesen a diagnózisról szólórészt).

Az Alzheimer-kór jelenleg még visszafordíthatatlan, de már ma sem befolyásolhatatlan betegség. Számos gyógyszeres és egyéb terápiás lehetőségünk van azonban arra, hogy (elsősorban a korai stádiumban) lassítsuk a rosszabbodás ütemét, javítsuk a memóriát és az egyéb gondolkodási funkciókat valamint kedvezően befolyásoljuk az egyéb, többnyire lélektani-pszichiátriai kísérő tüneteket.

Az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét bizonyos faktorok növelik, mások pedig csökkentik. A kockázatot növelő tényezők között szerepel pl. az életkor növekedése, a családi halmozódás, az alacsony iskolai végzettség, a magas vérnyomás betegség, az alkoholfogyasztás. Védő hatásúnak tűnik a magas iskolai végzettség, az ösztrogén hormonok, gyulladásgátló és vízhajtó gyógyszerek korábbi szedése. Az idegtudományok fejlődése a XXI századra e területen is szemléletváltást és reményt hozott. Agyi érbetegséggel összefüggő demencia. A demenciával járó betegségek között a második leggyakoribb, a mentális hanyatlás 20-30%-ának hátterében meghúzódó betegségcsoport. Magyarországon napjainkban igen magas az érbetegségek előfordulási aránya, ezen belül pedig a szív koszorú ereinek megbetegedése mellett kiemelt jelentőségű az agyat ellátó erek betegsége, érelmeszesedése. Számos tényező áll a különböző formában megjelenő érbetegségek mögött. Egyértelmű az összefüggés a magas vérnyomás és cukorbetegség fennállásával, a magas vérzsír (pl. koleszterin) értékekkel, az elhízással, mozgásszegény életmóddal, dohányzással és alkoholfogyasztással.

Ezeket az érbetegségek kockázati tényezőinek nevezzük. Lefolyásában némileg különbözik az Alzheimer-kórtól, általában hirtelen állapotrosszabbodások követnek stagnáló időszakokat. A betegek kórtörténetében gyakran szerepel egy vagy több szélütés (stroke, agyi érkatasztrófa, agyi infarktus), agyvérzés, vagy átmeneti agyi vérkeringési zavar. Ugyancsak gyakoriak a fenti kockázati tényezők. A tünetek az érintett agyi területektől függően változatosak lehetnek, többnyire valamilyen idegrendszeri kiesési tünettel (pl. bénulások, érzészavarok, látótérkiesés, beszédzavar) társulnak, gyakran érintett a mozgás és a gondolkodás tempója, gyakori a járászavar, az elesések. Kórbonctanilag számos formája ismert, az érintett agyi területek, ill. a megbetegedett  erek alapján. Kezelése a kockázati tényezők befolyásolásán kívül az agyi vérkeringés és anyagcsere javítását ill. az újabb agyi ér eredetű történések minél hatékonyabb megelőzését jelenti.

Az Alzheimer-kór tünetei

Ha azt halljuk feledékenység és időskor gyakran jut eszünkbe a Az Alzheimer-kór. Magyarországon az idős lakosság igen magas száma szenved az Alzheimer-kór tüneteitől. Érdemes az első aggasztó jeleknél szeretteiket vagy épp magunkat rávenni egy alapos orvosi kivizsgálásra, hiszen nem mindegy mikor fedezik fel az orvosok a betegséget, így az Alzheimer-kór kezelési lehetőségei is ennek függvényében változnak. Ha szem előtt tartjuk a kockázati tényezőket és a betegség tüneteit sokat segíthetünk magunknak vagy szeretteinknek!

Forrás:Tanulmány: Memóriabetegségekről érdeklődőknek

Ha a testünk valamilyen sérülés miatt vérezni kezd, az érpályában lévő egyes véralvadási faktorok aktiválódnak és ezután egymást is aktiválva létrejön egy öngerjesztő folyamat, melynek a vége az, hogy elzáródik a vérző nyílás. Ebben a folyamatban több alvadási faktor keletkezéséhez K-vitaminra van szükség.

Homeosztázis

Az élőlények szabályozott belső állandóságát egy szóval homeosztázisnak nevezzük. A homeosztázist értelmezhetjük a sejtek szintjén is, a soksejtű szervezetek sejtjeit körülvevő sejtközötti folyadék szintjén is, valamint a vér szintjén is. A vér tulajdonképpen csak az ér falának sejtjeivel érintkezik. A vér folyékony sejtközötti állományának egy része az erek falán (féligáteresztő hártyán át) kilép az éren kívüli szövetek közé és magával viszi a tápanyagokat, majd egy távolabbi szakaszon a folyadék visszalép az érbe, de most már abomlástermékeket hozza magával. A légzési gázok diffúzióval jutnak át az ér falán.

Az emberrel kapcsolatban a vér jellemzőinek szabályozott állandóságát értjük a homeosztázison, mert ez az egész szervezetre nézve állandó, míg a sejt belsejének, ill. a sejtközötti folyadéknak az összetétele szövetenként különböző lehet. Az ember szervrendszerei szűk határok között szabályozzák a vér szervesanyag-, ion- és légzésigáz-tartalmát, valamint nyomását, hőmérsékletét és térfogatát, ezen kívül gondoskodnak arról, hogy a vérben idegen anyagok ne legyenek.

A vér jellemzői az alábbiak szerint segítik elő a homeosztázis megteremtését:
- Vérplazma (itt sodródnak a vörösvérsejtek, a fehérvérsejtek és a vérlemezkék, fehérjéi hozzák létre a vér ozmózisnyomását) : tápanyagok, ionok,bomlástermékek szállítása;
- Vörösvérsejt (oxigént szállítja, hemoglobin): légzési gázok szállítása;
- Fehérvérsejt (az idegen anyagot azonnal felfedezik sejthártyájuk receptor fehérjéivel, ellene szabad, sejthártyához nem kapcsolódó receptor fehérjéket termelnek és vagy bekebelezik, vagy felaprítják, elpusztítják enzimek segítségével az idegen anyagot): idegen anyag felismerése, ellenanyag, bekebelezés;
- Vérlemezke (magvatlan, sejthártyával körülvett sejtdarabok, sejttörmelékek, fehérjék, amelyek az érfal sérülésekor fonalas formában kicsapódnak, és a sérülésen hálót képeznek. A kifolyó vér vérlemezkéi állábakat növesztve ezen a hálón tapadnak meg, majd a fehérvérsejtek és a vörösvérsejtek is fennakadnak a hálón, és így rövidesen véralvadék jön létre): véralvadás.

A vér

Az ember átlagos vérmennyisége 5 liter. Ennek kb. a fele vérplazma, a többit az alakos elemek teszik ki.  

Vérplazma

A vérplazma kb. 90%-a víz. A zsírsavak fehérjéhez kötve, a glükóz és az aminosavak a vízben oldva találhatók benne. A vér pH-ja 7,40 körüli érték. A bomlástermékek közül a karbamid és a húgysav jellemző. Oldott állapotú fehérjék is vannak a vérplazmában, az ALBUMINOK, a GLOBULINOK és a FIBRINOGÉN. Az albuminoknak van a legnagyobb szerepe a vér kolloidjai által kialakított ozmózisnyomás fenntartásában. Az albuminok és a globulinok részt vesznek a vérben a különböző anyagok szállításában. A globulinok egy csoportját az IMMOGLOBULINOK adják, ezek a szervezet idegen anyagok elleni védekezésében jelentősek. A fibrinogén a véralvadás nélkülözhetetlen anyaga. A plazmafehérjék legnagyobb része a májban képződik. A vérplazma ion-, cukor- és fehérjetartalma együtt adja a vér ozmotikus nyomását, amely a homeosztázis egyik pontosan szabályozott tényezője. A vérplazma az erek féligáteresztő hártyaként viselkedő falán át elhagyja az eret, és az éren kívüli szövetek sejtközötti folyadékát hozza létre. A féligáteresztő hártyán a fehérjék már nem tudnak átjutni, ezért a szövetek sejtközötti folyadéka fehérjementes vérplazma. A fehérvérsejtek – mivel képesek az érfalat alkotó sejtek szorosan tapadó sejthártyái közötti kapcsolatot megnyitni, és a résen át amőboid mozgással kijutni -, bár nagyobbak a fehérjemolekuláknál, ki tudnak jutni az erek falán át a szövetek sejtközötti folyadékába.

Vörösvérsejtek

Alakjuk benyomott koronghoz hasonló. 1mm3 vérben kb. 5 millió vörösvérsejt van. A vörös csontvelőben képződnek, öregedésük során duzzadnak, majd 120 nap után a lépben bomlanak le. A lebomló hemoglobint a máj átalakítja és vastartalmát raktározza. A légzési gázokat szállítják: a vér a tüdőben oxigént vesz fel és szén-dioxidot ad le. A légzési gázok diffúzióval áramlanak a tüdő levegője, a vér és a sejtközötti folyadék között. Parciális nyomás: mekkora lenne a gáz nyomása, ha az adott teret egyedül töltené ki? Az oxigént a vörösvérsejtek a hemoglobinmolekula konjugált kettős kötésű vázához, a porofinvázhoz kötve szállítják. Egy mól vázhoz egy mól oxigénmolekula tud kapcsolódni.

Fehérvérsejtek

A véráramban gömb alakúak, de az ereken kívül, a szövetek között állábakkal haladnak. Egy mm3 vérben 6-8 ezer fehérvérsejt van. A vörös csontvelőben termelődnek. Élettartamuk néhány naptól 10 évig terjedhet. Megkülönböztetjük egyrészt alakjuk és festődési tulajdonságaik, másrészt élettani szempontok alapján.

Mért fontos a K-vitamin a szervezetünk számára?

Nagyon fontos tudnunk, hogy a K-vitamin segíti a gamma-karboxi-glutaminsav (Gla) előállítását a májban. A Gla alapvető összetevője a véralvadásban szerepet játszó tényezőknek. Így a K-vitamin a véralvadáshoz nélkülözhetetlen összetevőket tartalmaz. Gla-t tartalmazó egyéb proteinek előállításához is K-vitamin szükséges. Ilyen például a csontmész is. A K-vitamin hiány legárulkodóbb jel, hogy a legkisebb sérülés esetén is a vérzés lassan áll el, illetve a bőrt ért kisebb horzsolás is nagy feketés-kék nyomot hagy.

Forrás: Tanulmány: Az ember szervrendszerei